Baj van: hiába kínálnak 800 ezer forintot egy munkáért a Balaton-parton, nincs rá jelentkező

Nem tolakodnak az állásért.

Nettó 800 ezer forintos fizetésért keresnek séfhelyettest a Balaton-parti Tihanyban, azonban alig akad az állásra jelentkező. Erről a Malackrumpli nevű felső-középkategóriás étterem tulajdonosa beszélt az RTL Híradóban.

Járosi Tamás elmondta, még nem emelték meg jelentősen az áraikat, azonban rövidesen ez elkerülhetetlen lesz. Hozzátette, Budapesten már 40%-os áremelkedés tapasztalható a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva.

Elmondta, évek óta fix csapattal dolgoznak, azonban nyárra séfhelyettest keresnek a megnövekedett forgalmi igények kielégítésére.

A munkáért nettó 800 ezer forintot kínálnak, emellett szállást és ingyenes étkezést is biztosítanak.

A Magyar Vendéglátósok Ipartestületének elnöke szerint jelentős gondot okoz a balatoni, szezonális üzletek esetében a szakképzett munkaerő hiánya. Kovács László arról beszélt, lesznek olyan helyek, amelyek meg sem tudnak majd nyitni, mások pedig csak félkapacitással tudnak működni.

Főként a szakácsok és a felszolgálók esetében jelentős a hiány, de mosogatóknál és az egyéb, kisegítő munkaköröknél is hasonló a helyzet. A Telex cikke kiemeli,

a munkaerőhiány miatt a munkavállalók annyi pénz kérhetnek el, amennyit nem szégyellnek.

Azonban sok helyen heti hat napot kell 40 fokban feketén dolgozni, és ez a többség számára elfogadhatatlan.

(rtl.hu/Telex)

(Címlapfotó: vitorlazas.hu)

Valódi Hírek