Putyin végleg megőrült: Nem akar békét kötni, és nem elégszik meg Donbásszal

Információk az orosz elnök környezetétől.

Vlagyimir Putyin teljesen elveszítette érdeklődését az ukrajnai háború diplomáciai lezárása iránt. Ehelyett a lehető legtöbb terület megszerzésére törekedik – írja a Financial Times három olyan forrásra hivatkozva, aki tájékozottnak számít arról, milyen beszélgetéseket folytat a környezetében lévőkkel az orosz elnök.

E szerint az orosz elnök korábban komolyan fontolgatta, hogy békét köt Ukrajnával. Mindez azt követően jutott eszébe, hogy az oroszok gyakorlatilag vereséget szenvedtek a márciusi harcokban. Mostanra megváltozott a véleménye, és

nem lát esélyt a békés rendezésre.

Az egyik fordulópontot ebben a Moszkva hadihajó elsüllyesztése jelentette, amin az orosz elnök nagyon feldühítette magát. Ekkor már ellenezte, hogy bármit is aláírjanak. A történtek után már nem tűnt győztesnek, inkább megalázottnak érezte magát.

A Financial Times egyik informátora szerint az orosz elnök úgy érzi, meg kell találnia a módját, hogyan kerülhet ki győztesként ebből a háborúból. Ukrán és nyugati tisztviselők mindig is kételkedtek a béketárgyalások iránti orosz elkötelezettségben és azzal vádolták a Kremlt, hogy csak időt akar nyerni offenzívájához.

A vele folytatott beszélgetéseket ismerők most azt mondták, Putyin egyszerűen

torz képet alkot

a háborúról. Ebben közrejátszik tábornokainak helyzetértékelése, valamint az orosz televízió narratívája, a kremli propaganda is.

Minden ellenkező bizonyíték ellenére továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy hadserege nem vett célba civileket.

Kijevi tisztségviselők attól tartanak, hogy a jelzéseinek megfelelően Oroszország tényleg

nem elégszik meg

a Donyeck és Luhansz megyét jelentő Donbász régió elfoglalásával és ehelyett az egész délkeleti részt magáénak akarja tudni – elvágva ezzel Ukrajnát a tengertől.

Ukrajna ugyanakkor abban bízik, hogy sikeresen tudja visszaszorítani az orosz csapatokat. Ezzel egy időben nagyon aggódnak amiatt is, hogy a Kreml taktikai atomfegyverekhez nyúlhat, amennyiben további kudarcokat szenvedne el – mondta a két forrás.

(via Népszava)

Valódi Hírek