Tovább nyeli a pénzt az új Rákay-film: Még több támogatást kap az államtól

Lesz olyan jó, mint az Elkxrtuk?

Grandiózus történelmi kalandfilm készül Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napjáról

közölte még januárban a Nemzeti Filmintézet.

Az 1848. március 15-i eseményekről szóló film gyártására a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg. Ebből az összegből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás, amit Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójával indokoltak.

Úgy tűnik, nem biztos, hogy elég a támogatás, hiszen az NFI

újabb 200 millió forint

támogatást ítélt oda Rákay Philip és társai Petőfi-filmjének, írja a Napi.hu.

Az alkotók „minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjét” kívánják legyártani, amihez „rég nem látott volumenű díszletkomplexumot” építenek az NFI (korábban Mafilm) fóti filmgyártó bázisán. A díszlet a Filmintézet korábbi közleménye szerint a forgatást követően az NFI tulajdona lesz.

A Filmintézet egymilliárd forintért telket is vesz a forgatáshoz Fóton, erről számolt be januárban a Narancs.hu; a területvásárlás az NFI szerint része a fóti stúdiókomplexum folyamatban lévő, 42 milliárd forint értékű állami fejlesztésének.

Ehhez az állami beruházási ügynökség stúdióépítésre kiírt közbeszerzését tavaly augusztusban a Garancsi István és a Mészáros Lőrinc cégei nyerték meg, nettó 29,94 milliárd forintos ajánlattal.

A lap hozzáteszi, hogy az itthon forgatott filmek társaságiadó-kedvezményes támogatást vehetnek igénybe legfeljebb a költségvetés 30 százalékáig, így a Petőfi-film 4,7 milliárdos gyártási költségét nézve a gyártó 1,4 milliárd forintért vehet igénybe adókedvezményes támogatást, tehát összesen 6,1 milliárdot költhetnek a film előállítására.

(via Telex.hu / Napi.hu)

Valódi Hírek