A volt külügyminiszter keményen kiosztotta Orbánt annak gusztustalan nyilatkozata miatt

Orbán egyre inkább elszigetelődik.

„Az április 3-i magyar választások eredménye folyamatosságot üzen a nemzetközi politikának, azt, hogy amit megismertek az Orbán-kormánytól, várhatóan folytatódni fog” – mondta Balázs Péter a Hírklikk-nek adott interjújában. A volt külügyminiszter és uniós biztos úgy véli, Magyarország marad az elszigeteltségben, mint eddig. Orbán továbbra is ugyanabban a szélsőjobb szegmensben próbálkozik, ami egyre inkább elszigetelődik — fogalmazott.

Balázs Péter arról, hogy hogy a Mi Hazánk – mint szélsőjobboldali párt -, bekerült a Parlamentbe, így fogalmaz: „Ez magyar belpolitikai történés, belföldi tanulságai vannak. Hatása nem lesz az erőviszonyokra, mert igen csekély a létszámuk, és a Fidesznek önmagában is megvan a kétharmada.

Még csak külső támogatásra sem szorul”.

A volt külügyminiszter Magyarország elszigetelősét, valós problémának tekint, amivel kapcsolatban elmondja: „Egyedül talán a lengyelek támogatják a jelenlegi magyar politikát. Kaczyńskinak most volt egy friss nyilatkozata, hogy ők támogatják. Persze, mindig hozzáteszik, hogy az Oroszországhoz való viszonyban

nagyon különböző a két kormány álláspontja.

Rajtuk kívül más, számottevő támogatója Orbánnak nincs. Az EU-NATO-körön kívül Szerbia az egyetlen, és ott van még az alig titkolt orosz szimpátia, amit lépten-nyomon valamilyen módon kifejez.”

A v4-ek közösségével kapcsolatban úgy gondolja, ez a politikai szövetség pillanatnyilag nem működik, mert Csehország és Szlovákia most semmilyen közösséget nem vállal Orbánnal, látványosan lemondták a védelmi miniszteri találkozót is. Egyedül Lengyelország nem tagadja meg teljesen, de azért az orosz kapcsolatot ott is a szemére hányják — fogalmaz.

Kitér a választás eredményeire érkező első nemzetközi reakciókra is, ezzel kapcsolatban így fogalmaz a volt külügyminiszter:

„Eddig csak nagyon keveset láttunk. Ezek azt a tényt rögzítik, hogy az Európai Unión belül

a legnegatívabb kormány kapott újabb mandátumot,

és itt az unió egysége és előrehaladása szempontjából semmi jóra nem lehet számítani.”

Balázs Péter elmondja: Az EU – mint a nyugati világ egyik szervezete -, következetesen szokta érvényesíteni a normáit. Itt a költségvetéssel, és az ahhoz kapcsolódó helyreállítási alappal összefüggésben megfogalmazódott egy feltételrendszer, ami ellen két kormány kapálózott, a lengyel és a magyar – az összes többi elfogadta. Az Európai Bíróság is megerősítette, hogy ez a normatív rendszer érvényben van. Úgy tűnik, hogy a lengyelek hajlandók alkalmazkodni hozzá. Meglátjuk, hogy az újabb Orbán-kormánynak mi lesz az álláspontja, hajlandó-e teljesíteni a kiszabott feltételeket, és akkor hozzájut a pénzhez. Ha nem hajlandó, akkor valószínűleg addig nem folyósítják, amíg súlyos normatív különbségek vannak — fejtette ki.

Orbán Viktor választás utáni „győzelmi” beszédével kapcsolatban elmondja: ” Ő két névsort is beleszőtt a beszédébe, az egyik az ellenfeleié, a másik a barátaié volt. Az ellenfeleknél hallottuk, hogy Brüsszel, a nemzetközi baloldal, a hazai baloldalnak nevezett ellenzék, Soros, és ehhez tette hozzá nagyon ízléstelenül, hogy az ukrán elnök is ellene van.

Ukrajnát – amely élet-halál harcot vív a túlerővel szemben – ilyenbe beleszőni, nagyon ízléstelen dolog.

És, akkor jött a barátok fölsorolása, ami nagyon érdekes, mert nem államokat, nem is kormányokat, nem is politikusokat sorolt föl, hanem nemzeteket. Ezek közül egy-kettő azonosítható egy kormánnyal. Talán a lengyelek az említett módon, és Szerbia, ahol a kormány megértéssel vagy támogatással kezeli őt. Az összes többi gyaníthatóan azok a szélsőjobboldali pártok, amelyekkel Orbán összeszűri a levet, és amelyekkel barátkozik. Amikor azt mondja, hogy „az amerikaiak”, akkor valószínűleg az Trump és társasága, „a franciák”, alighanem Marine Le Pen, „az olaszok” az elsőnek gratuláló Salvini.

Tehát ott van, ahol volt. Ugyanabban a szélsőjobb szegmensben próbálkozik, ami

egyre inkább elszigetelődik.

Majd meglátjuk, hogy mi történik a francia választásokon az egyik emblematikus pártjukkal, Olaszországban már láttuk Salvini pávatáncát a hatalom és a szélsőjobb politika között. Azt gondolom, hogy a lényeges körülmények nem változtak.” — fogalmaz.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán kivezetné-e Magyarországot az unióból, elmondja, hogy nem hiszi, hogy ez bekövetkezne. Mint mondja, erről már sokan, sokszor beszéltek. A hazai közvélemény ezt nem jól fogadná. Azok a magyarok, akik itthon nem boldogulnak, főleg az EU-ba, és Nyugat-Európába mentek,

óriási ez az újabb magyar diaszpóra az EU területén,

úgyhogy nem hiszem, hogy ezt a hazai politikai közvélemény bevenné, itt falba ütközne. Tulajdonképpen neki sem érdeke, hogy kivigye az országot az EU-ból, mert egyrészt onnan remél pénzt, hogy táplálja a saját támogatói körét, másrészt nagyon szeret úgy szembeszegülni az EU-val, hogy azt Brüsszelben teszi, onnan üzen haza, és a többi politikai barátjának.

Az Orbán-kormány következő négy éves ciklusával kapcsolatban így vélekedik: „Először nézzük meg, hogy milyen kormánnyal áll az újjáválasztott parlament elé, utána azt, hogy milyen politikai vonalat választ, mert ez egy új szakasz, új kihívás. Legfőképpen pedig azt, hogy miután minden hatalmi eszköz a kezében van, hogyan fogja kezelni a problémákat,

amelyeknek egy részét ő maga idézte elő.

A kiürített költségvetés, az elégedetlen pedagógusok, a leromlott egészségügy, ez mind csupa kihívás. Az eszközök a kezében vannak, lássuk, mit fog tenni, hogyan fog élni ezekkel.” — zárja Balázs Péter.

(via, hírklikk.hu)

Valódi Hírek