Most érkezett: A Mol-t nem érdeklik a tönkrement benzinkutak, nem segítenek a üzemanyagellátásban

A kormány kérésére sem.

„Jelenleg több kút működtetésére is felkérte a Mol-t a kormány, de a helyzetelemzést követően úgy látjuk: a felsorolt térségekben biztosított az üzemanyagellátás.” – közölte a 444.hu-val a Mol.

Korábban három, 48 órán túl zárva tartó hazai töltőállomás ideiglenes továbbüzemeltetésére az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már kirendelte a Molt. A három kút amúgy azért volt kénytelen bezárni, mert

nem kapott üzemanyagot a Moltól,

mint nagykereskedőtől. Ezek szerint azonban az olajtársaság megteheti, hogy bár a kormány kijelöli az átvételre, annak mégsem tesz eleget.

„Természetesen ha olyan további helyszínek merülnek fel, ahol nem biztosítható az egyenletes és könnyen elérhető üzemanyagellátás, a MOL a jogszabály értelmében átmeneti időre átveszi az adott töltőállomások üzemeltetését.”

– tett újabb ígéretet a társaság arra, hogy azért mégis átveszi majd a kutakat, ha nagyobb lenne a baj.

A Mol egyébként már november 17-én jelentkezett a kormány felhívására, miszerint szívesen átvennék a benzinkutakat, mert felelősek az ország ellátásbiztonságért. Az ITM sokáig nem kérte fel a céget az átvételekre, legutóbb azonban már igen, erre most meg a Mol jelzi, hogy mégsem veszik át, mert 20 kilométeres körzetben van másik kút.

(via 444.hu)

 

Valódi Hírek