„Ruszkik haza, ruszkik haza!” – Több ezren tüntettek a háborús bűnös Putyin ellen (+videó)

Felszólították Orbánt: egyértelműen ítélje el, hogy a haverja már civileket mészárol a szomszédban.

Közös ellenzéki tüntetést hívott össze az egységes ellenzék este hét órára az orosz nagykövetség Bajza utcai épülete ele, hogy tiltakozzanak a tömeggyilkos, háborús bűnös orosz diktátor Vlagyimir Putyin csütörtökön megkezdett ukrán offenzívája ellen, amelynek már civil halálos áldozatai is vannak.

„Itt van mellettünk a háború, 200 kilométerre, ott ahol magyarajkúak is élnek”

– mondta a „Putyin ellen, Ukrajna mellett” mottóval meghirdetett esemény első felszólalója, Osváth Zsolt youtuber.

Osváth szerint hetek óta miden arról szólt a komárnyközeli médiában, hogy nem lesz háború, és ha ennek az volt az oka, hogy hazudtak, akkor az volt a baj, ha pedig nem tudták, hogy mi készül, akkor az volt a baj.

A következő felszólaló Vadai Ágnes, a DK alelnöke volt, aki kijelentette:

„Ez Putyin igazi arca és ez az a hatalom, amihez Orbán Viktor 10 éve dörgölőzik”

Vadai szerint aki medvével alszik, az ideig-óráig nagyobbnak érezheti magát, de sosem tudhatja, mikor falják fel.

Vadai Ágnes közölte: a magyar miniszterelnöknek határozottan, mismásolás nélkül kellene elítélnie az orosz agressziót, és határozottan hirdetnie kéne Ukrajna szuverenitását.

„Én értem, hogy a Bahreini üzleti tárgyalások fontosak, de talán itt lenne az ideje, hogy az orosz barátja által nemrég kitüntetett külügyminiszter hazatérjen”

– mondta Vadai.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke azzal kezdte a beszédét, hogy a Putyini agresszió fekete napja a mai, ami Orbán Viktornak annyira kellemetlen, hogy ha rajta múlna, be se kerülne a történelemkönyvekbe.

„Ami igazán nagy bűn, az a függőség, amit Orbán Viktor a Paks2 erőltetésével kiépít” – közölte Kanász-Nagy, aki azt ajánlotta a magyar miniszterelnöknek, hogy ne akarjon azzal üzletelni, aki tankokban és erőszakban hisz. Szerinte ki kell mondani, hogy Paks2 orosz pénzből, orosz érdekből nem épülhet fel Magyarországon.

„Magyarország akkor lesz független, ha nem függünk egy agresszív, háborút indító diktátortól”

– hangsúlyozta az LMP politikusa.

„Ukrajnában születtem és nőttem fel” – így kezdte beszédét Józan László, kárpátaljai származású színész. Szerinte gyerekkorában nem volt másuk, csak a békéjük, de azt tanulta, hogy tisztelni kell a békét, a nyugalmat és a különböző nemzetiségű és kultúrájú emberek sokszínűségét.

„Féltem a családomat, a rokonaimat, a barátaimat. Féltem azt a csodálatos helyet, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Szolidaritásomat fejezem ki minden Ukrajna területén élő emberrel”

– mondta Józan, aki megemlékezett a világháborút átélő nagyszüleiről. Hozzátette: remélte, neki sosem kell majd ilyesmit átélnie.

Lukács László, a Jobbik alelnöke arról beszélt, hogy a béke érdekében ki kell állnunk a háború által fenyegetett, ukrajnai, magyarajkú honfitársainkért. Szerinte a tüntetők a békéért gyűltek össze, világosan üzenik, hogy csak a békével lehet a külhoni és az anyaországi magyarokat megvédeni.

Donáth Anna a Momentum elnöke elmondta: a generációja békében nőtt fel, eddig elképzelhetetlen volt a kortársai számára, hogy egy szomszédos országban háború törhet ki. Szerinte egységes Európáért kell küzdeni, de ez nem valósulhat meg addig, amíg Orbán Viktor hatalmon van, ezért a jelenlegi miniszterelnöknek buknia kell április 3-án.

Karácsony Gergely főpolgármester azzal kezdte a felszólalását, hogy a magyarok békében és biztonságban szeretnének élni Európa közepén.

„Most itt vagyunk, és néhány napunk var arra, hogy eltávolítsuk a hatalomból azt az embert, aki már elfelejtette a magyarok 1000 éves álmát, és azt is, hogy miről szónokolt ’98-ban itt, a Hősök terén”

– mondta Karácsony. A főpolgármester azt is bejelentette, hogy péntektől a főváros az ukrán zászló színeivel fogja kivilágítani a Halászbástyát, illetve hogy a fővárosi önkormányzat operatív törzse felkészült befogadni mindenkit, aki a diktatúra elől menekül.

Az utolsó felszólaló Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje volt, aki arról beszélt, hogy a második világháború óta először van szuverén országok között háború, azóta előszőr érezhetjük át a háború szó súlyát.

Márki-Zay szerint a kormányváltás feladatát meg kell hagyni áprilisra, ma este életekért kell aggódni, magyar, ukrán és orosz életekért, és tenni kell azért, hogy a konfliktusokat békés módon rendezzék.

Beszédében hangsúlyozta, hogy csak az EU és a NATO lehet Magyarország számára a béke és a függetlenség biztosítéka akkor, amikor „egy új Szovjetuniót akar felépíteni Putyin”.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint öt kéréséből már kettőt teljesített Orbán Viktor az elmúlt napokban, de van még másik három követelése:

  • fejezzék be Paks 2 engedélyezési eljárását,
  • zavarjuk ki „az orosz kémbankot” Budapestről, Európa szívéből,
  • Szijjártó pedig adja vissza „az orosz érdekek szolgálatért” Lavrovtól kapott kitüntetését.

Videó:


.

(via telex.hu)