Újabb kormányzati siker: már csak három országban keresnek kevesebbet, mint nálunk

Előre megyünk, nem hátra.

Az Eurostat adatai szerint egész szépen nőtt a magyar minimálbér az elmúlt 12 évben: 2010-ben bruttó 73 500 forint volt, most 200 ezer forint; ez euróba átszámítva 272 és 542 euró. Ez azt jelenti, hogy 99 százalékos volt a növekedés 2010-hez képest.

Ez az adat azonban már nem ennyire szép nemzetközi összehasonlításban: a már korábban is előttünk járó cseh, szlovák és lengyel minimálbérek a duplájukra nőttek az elmúlt 12 évben, és azóta megelőzött minket Litvánia is.

Most már csak a román, a bolgár és lett minimálbér van mögöttünk — tavaly azonban volt már egy időszak, amikor a forint romlása miatt

Románia is megelőzött minket.

Ez a helyzet sem tart már sokáig: míg Magyarország csak évi átlag 6,2 százalékkal emeli a minimálbért, Bulgária 9,2 százalékkal, Románia pedig 12,3 százalékkal; így várható, hogy hamarosan ténylegesen beelőznek minket.

Azt is érdekes megnézni, hogy az adott országban hányan kénytelenek a legkisebb bérekből megélni. Erről csak 2018-ig vannak adatok. Abból az derül ki, hogy miközben Litvániában és Észtországban nagyobb ütemben nőtt a minimálbér, közben kevesebb is lett a minimálbérből megélő ember. Eközben Magyarországon kisebb ütemben nőtt a legkisebb fizetés, és több mint kétszer annyi minimálbéres lett mellé.

(via Népszava)

Valódi Hírek