Nem tűrnek tovább: Külön sztrájkba kezdtek a tanárok egy budapesti gimnáziumban

Egyre több iskola csatlakozhat.

A kormány az elmúlt pár napban igyekezett ellehetetleníteni a pedagógusokat a sztrájktól, ezért több budapesti gimnázium is tiltakozásba kezdhet.

Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnáziumban 12 tanár nem vette fel a munkát, és egy napos tiltakozás hirdetett meg:

„Ez egy polgári engedetlenség, nincs összefüggésben a szakszervezetekkel”

– mondta Tóth Viktor, a gimnázium egyik tiltakozó tanára.

Elmondta, hogy az iskola tanári karának többsége egyetért velük, és harminc pedagógus össze is állt velük egy csoportképre. Azonban azzal is tisztában vannak, hogy az állásukkal játszanak. Tóth elmondta, hogy bár nincs mit veszteniük, azért reméli, hogy az egynapos sztrájkban résztvevő tanárok büntetése arányos lesz, és nem esnek túlzásba a retorzió kiszabásakor.

A hvg.hu megkérdezte az akcióról az intézmény igazgatóját és a tankerület vezetőjét is, de egyikőjük sem válaszolt. Azt se tudták meg, hogy a tiltakozó tanárok milyen büntetésre számíthatnak.

A nap elején egy molinót feszítettek ki az iskola falára, „A sztrájk alapjog” felirattal. Erről videó is készült:

Valódi Hírek