Durvul a helyzet: Kásler azzal fenyegetőzik, hogy törvénytelen lesz a tanárok hétfői sztrájkja

Felszólította őket, hogy „tanúsítsanak jogkövető magatartást”, és halasszák el a sztrájkot.

Közleményt adott ki szombaton, a tervezett hétfői tanársztrájk előtt két nappal a Kásler Miklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

Ebben azt írják: sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn, ugyanis a bíróság egyelőre csak elsőfokú ítéletében adott igazat a pegadódusoknak.

Káslerék ezért felszólítják a hétfői sztrájkot „nagy erőkkel szervező” szakszervezeteket arra, hogy „tanúsítsanak jogkövető magatartást”, és a hétfői sztrájkot halasszák el.

Az EMMI közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban.

Mivel a sztrájk Kásler szerint jogszerűtlen, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.

„Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését”

– írja az EMMI.

(MTI)

Valódi Hírek