Irgalmatlan összeget égethet el egy filmre a Fidesz-propagandista.
Beszámoltunk arról, hogy 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága a Rákay Philip-féle Petőfi-film gyártására.
A film már most rekordot döntött:
soha ekkora állami támogatást még nem kapott egy magyar film sem.
Az eddig rekordot a Kincsem tartja: Herendi Gábor filmje 3 milliárdba került, ennek kétharmada volt állami támogatás. Ezt 2,5 milliárddal sikerült túlszárnyalni.
A Most vagy Soha! című filmet 2023-ban mutatják be.
Schilling Árpád rendező a Facebookon reagált a hírre, bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
A fasiszta pártok legfőbb követelménye a hűség. Ha bármire hajlandó vagy a pártodért, akkor a párt sem felejt el téged.
Rákay Philip, született Rákay Kálmán 4 és fél milliárd (4.500.000.000) forint támogatást kapott a Petőfi Sándorról szóló filmterve megvalósítására. Na, de mégis ki ez a szerencsés ember?
19 évesen kezdte a szekszárdi városi televízióban (Pop Tv). 1992-ben megnyerte az MTV „Műsorvezető kerestetik” című vetélkedőjét, majd a köztévé szerződtette ifjúsági műsoraihoz. Az 1990-es közepén szerződött a TOP TV nevű első magyar zenei televízióhoz, közben a Juventus műsorvezetője is volt. 1997-ben egyik alapítója volt a Z+ magyar zenecsatornának.
2002 nyarán a Hír TV létrehozásában és elindításában közreműködött. Időközben a Füleky Kft. kommunikációs tanácsadó cég résztulajdonosa, egyben nagyvállalatok, cégvezetők és politikusok stratégiai, kommunikációs főtanácsadója, illetve médiatrénere volt.
Politikai karrierjét elindítandó, nyíltan vállalta Fidesz-szimpátiáját,
rendszeresen megjelent a Fideszes gyűléseken és eseményeken,
mindig Orbán Viktor közvetlen közelében. 2005-ben az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció és a Fidesz-nagygyűlések rendszeres házigazdája volt, majd a kormányzati kommunikációs csapat külsős munkatársa lett.
2011. január 3-án Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója az M1 csatorna felügyelőjévé, „intendánsává” nevezte ki.
Feladata, hogy a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon.
2021-ben visszatért az aktív véleményformálás mezejére és elindította Facebook oldalát, melyet a Megafon Központ jelentős összegekkel támogatott, hogy a hirdetéseken keresztül minél több emberhez eljuthasson.
Philip tehát soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.)
Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el. Tíz magyar rendező, író, operatőr, látványtervező, vágó (alkotói csapat) sokszínű munkája helyett készül el ez az egyetlen gigafilm, amely majd pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei – a Hídember vagy a Sorstalanság – a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében.
Tíz évet sem érnek meg ezek a pénznyelő monstrumok.
A magyar közönség létszámát még föl lehet pumpálni valahogy pár százezerig azzal, hogy iskolások kötelező programjává teszik a vetítéseken való részvételt, de sem a pénz nem jön vissza (magyar filmnél soha, de hogy ennyire nem az azért…), és külföldön is eladhatatlanná válik a portéka.
Aminek nyoma marad az a hatalmas, szemérmetlenül hatalmas fizetés.
Épülnek új házak, birtokok, istállók és medencék. Rákay Philip és legközelebbi barátai ebből a buliból több száz milliót fognak leakasztani, és mit sem törődnek azzal, hogy maga a film egy-két éven belül egyszerűen eltűnik, senki nem fog rá emlékezni, még azok sem, akik részt vettek a létrehozásában.
200 szöveges szereppel számolnak, ebből a filmből tehát legalább ennyi éhes szájat fognak teletömni. Erre az ajánlatra nem fog nemet mondani senki. Se színész, se rendező, se tervező, se technikus, se senki.
Ezt a filmet mindenki örömmel fogja csinálni, mert
nagyon, nagyon jól fog fizetni.
És tudjátok mi lesz utána az általános közérzet?
Hogy jó volna még ilyet… Még… Még több huszár, még több ágyúcső, még több bájos dekoltázs és modoros főhajtás.
Még több semmitmondó pénzszivattyú, fényesre sikált történelmünk mákonyos lenyomatai, ügyetlen kardsuhogások, árokparti szalonnarágcsálás, buja hempergés a szalmabálán, meg a háromcsillagos vidéki panzióban, pipadohány vagy szivar, nemzetiszín kulacsokból kicsorduló drága whisky, ne szólj senkinek komám, állj közénk, sodródj te is az árral, van itt hely bőven, soha rosszabb ne legyen, mindig csak előre, sohase hátra, dalold te is, mert figyelnek!
Na, és akkor jöjjön egy igazán autentikus reflexió magától a protagonistától, akiről majd e bőkezűen támogatott műremek szól.
Petőfi Sándor: A kutyák dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.
S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.
Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.
S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!
Pest, 1847. január
