Vége a türelemnek: Egész napos sztrájkot hirdettek a pedagógusok március 16-ára

Elegük van a tétlenkedő politikusokból.

A közoktatási dolgozók január 31-ére figyelmeztető sztrájkot hirdettek, ezt azonban március 16-án egy nagyszabású, egész napos,

megfelelő kormányzati reakció nélkül pedig határozatlan idejű munkabeszüntetés követheti,

amennyiben a kormány érdemben nem foglalkozik a pedagógusok követeléseivel.

A sztrájkot a két legnagyobb pedagógus szakszervezet közösen szervezi. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az oktatás és a köznevelés elhanyagolt állapotára azonnali beavatkozásra van szükség a kormány részéről.

Arra kérik a kollégáikat, a szülőket, a gyermekeket, valamint minden magyar állampolgárt, hogy segítsék a tiltakozást részvételükkel. Ezzel párhuzamosan a szakszervezetek már korábban petíciót indítottak annak érdekében, hogy a kormány vegye figyelembe az érdekeiket. Szerintük jelezni kell a döntéshozóknak, hogy

véget kell vetni az oktatási szférában az elmúlt években jellemző rombolásnak.

Leírták, hogy a bérek jellemzően a garantált bérminimum szintjén, azaz 170 ezer forint körül vannak, és „a kormány már szinte csak gyermekmegőrző helyekként tekint az állami oktatásra„. A petícióban az is szerepel, hogy a pedagógusok jelentős része napi megélhetési és lakhatási gondokkal küzd, és a túlórákat sem hajlandó kifizetni a kormány.

Az állam már képesítés nélküli embereket toboroz a szakemberhiány miatt, hogy el tudják látni a feladatot. Szerintük a jelenlegi feltételek elriasztják attól a pályakezdőket, hogy a szakmában helyezkedjenek el.

A petíció kevesebb mint egy napja indították, és máris több mint 5200-an szignózták.

(24.hu/PDSZ/PSZ/ahang.hu)

Valódi Hírek