A rendőrség mégis betiltotta a Pride-ot, de a főpolgármester ezt nem hagyta szó nélkül.
A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva
a gyűlés fentiek szerinti helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja
– olvasható Terdik Tamás budapesti rendőr-főkapitány határozatában a police.hu-n., amellyel betiltották a Pride-ot.
Karácsony Gergely főpolgármester azonnal reagált a döntésre.
Csütörtökön számoltunk be arról, hogy 70 EP-képviselő is részt vesz majd a rendezvényen, ami komoly fejtörést okozhat majd a rendőrség számára a tiltó határozat fényében.
A főpolgármester Facebook-bejegyzését elemezte a rendőrség és szerintük megsérti a megtévesztés tilalmát
Június 28-ára a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben tervezi megrendezni a Budapest Pride-ot.
A gyűlés a tervek szerint a Városháza Park — Károly krt. — Astoria- Múzeum krt. — Kálvin tér — Vámház krt. — Fővám tér — Szabadság híd — Műegyetem rakpart útvonalon valósulna meg. A területfoglalást egész napra, reggel hattól este tízig indítványozták a szervezők, akik a résztvevők létszáma több tízezres nagyságrendűre becsülik.
A határozatban azt írták, hogy Karácsony Gergely és Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője 2025. június 16-án a főpolgármester hivatalos Facebook-oldalán nyilatkozatot adott a közös szervezésű június 28-i rendezvényről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ezt bejelentésnek minősítette.
A rendőrség azt kifogásolta, hogy Karácsony Gergely a hatóságnak azt írta, hogy a rendezvény,
„nem Pride, azon sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”.
Továbbá, hogy szerinte azt ünneplik, hogy „a nemzet fővárosa szabad”. A BRFK megítélése szerint ez a kijelentés nem koherens a főpolgármester nyilvános bejegyzésében foglaltakkal, és felveti az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr) szóló törvény 6. § (2) bekezdésében foglalt
megtévesztés tilalmának esetleges sérelmét.
„A főpolgármester és Hegedűs Máté által tételesen is megfogalmazott és nyilvánosan hangoztatott tartalmak, és az azokat utólag tagadó hivatalos főpolgármesteri nyilatkozat közötti ellentmondás értékelése során a hatóság arra a következtetésre jutott, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az Ákr. alapelvi kötelezettségeinek nem tett eleget maradéktalanul”
– írták a tiltó határozatban.
A rendőrség a Pride-tól félti a gyerekeket
A gyűlés során nem kizárható, sőt elkerülhetetlen az, hogy a bejelentés szerinti gyűlés megvalósulása esetén 18 év alatti személy biztosan ne találkozhasson jogilag tilalmazott, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó szakaszába ütköztethető magatartással. Az adott jogsértés passzív alanya lehet az is, aki a gyűlés vonulásos jellegéből eredeztethetően nem kívánt a gyűlésen részt venni, azonban a nyilvános jellegéből adódóan mégis szemlélőjévé válik – írták a BRFK határozatában.
Ennél is tovább mentek, és kijelentették:
„A gyülekezési hatóság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés – természetéből adódóan – nem tartható meg úgy, hogy a homoszexualitást, a nemváltoztatást, a transznemű személyek helyzetét vagy szóban, vagy jelképekkel ne jelenítse meg a gyűlésen résztvevők köre. Szükségképpen figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az útvonalon nem zárható ki 18 évnél fiatalabb személyek jelenléte, akiknek a Gyvt. szerinti érdekei potenciálisan sérülhetnek”.
Karácsony Gergely azonnal reagált a rendőrség döntésére
A főpolgármester azonnal reagált a rendőrség tiltó határozatára. Szerinte a határozat nem releváns, mert a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán megtartják a rendezvényt.
Karácsony Gergely bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna.
Mivel a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája.
A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont.”
(Karácsony Gergely/ Facebook)
Kapcsolódó:
Ehhez mit fognak szólni Orbánék? A rendőrség meglepő döntést hozott a Budapest Pride kapcsán