Novák Katalin: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem ápolóként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből”

Írta a leendő köztársasági elnök még 2010-ben.

„Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből” — írta blogjában Novák Katalin még 2010-ben, amint azt a 444 kiszúrta.

Novák korábban blogot vezetett, amelyet azóta már törölt. A lap azt írja, klasszikus, blog.hu-s anyukablog volt, S(ch) mi itten címmel, ami egy szójáték, és arra utal, hogy Novák Katalin akkoriban a németországi Schmitten városában élt a családjával.

Ugyanekkor történt, hogy a Külügyminisztériumban kapott állása miatt hazaköltöztek.

2010. október 25-i, már a hazaköltözés utáni bejegyzésében az alábbiakat írta:

„Németországban egy erdő szélén éltünk, csodálatos környezetben, más dolgom sem volt, csak a három gyereket kellett igazgatnom, nevelgetnem, órák hosszat játszottunk, délután piknikeztünk az óriási kertben, aztán levittem őket bokszedzésre, este pedig lementünk a szaunába, úsztunk egyet vagy begyújtottunk a kandallóba, és néztük a fantasztikus tájat. Volt két autónk, István kabrióval járt, és valóban tárva-nyitva hagyta, bárhová is ment.

A falusi bolt élelmiszer-kínálata lenyűgöző, csütörtökönként még friss tengeri halat is árusítottak. Reggelente őzek, szarvasok között futottam, és csak hasonlóan jó körülmények között élő emberek vettek körül. (…)

A magas életszínvonal mellett is annyi pénzt tudtunk megtakarítani, amit

itthon sok-sok év kemény munkájával sem.

(…) Szerintem lehet nagyon boldog az ember Magyarországon, lehet kevésbé szigorú a piacgazdaságot, a demokráciát még csak két évtizede gyakorló emberekkel (egyben önmagával) szemben, élhet itt is őszinte és fontos értékek mentén.

Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy

nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”

A 444 további bejegyzésekből is idéz, amelyekben Novák a német és magyar óvodai viszonyokat hasonlítja össze, vagy épp arról ír, mennyire etikus a gyerekei arcát megjelentetni nyilvános felületen.

FRISSÍTÉS: Gábor György vallástudós keményen beolvasott a szegényeket alázó Novák Katalinnak, írását >>ITT<< találod:

Gábor György vallástudós keményen beolvasott a szegényeket alázó Novák Katalinnak

.

 

Valódi Hírek