Orbán bejelentése után leállították a Budapest Airport átvilágítását

A választások miatt nem vesz repteret a miniszterelnök.

Miután Orbán Viktor bejelentette, hogy elnapolják a Budapest Airport visszaszerzését, a cég többségi tulajdonosa a Világgazdaságnak jelezte, hogy az átvilágítást leállítják, de a párbeszédet tovább folytatják a kormánnyal.

Az AviAlliance az átvilágítás megkezdését november közepén jelentette be. A részvényesek a magyar kormánnyal közösen indították el ezt a szakaszt, amelyet a visszavásárlás előszobájaként lehetett értelmezni – írja a lap.

Orbán hétfőn az Emmanuel Marcronnal tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta:

„Magyarország gazdasági teljesítményét és pénzügyi helyzetét a piac méri meg, és az eurózóna egy nagyon kellemes és langyos hely, a piac azonban hideg és kegyetlen, nekünk pedig ott kell helyt állni – egyelőre jól állunk, azonban a költségvetési hiányra figyelni kell, ezért a választások előtt nem ésszerű megvenni a ferihegyi repteret.”

Valódi Hírek