Az ellenzék rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: Feljelentik Kövér Lászlót

Nem tűrnek tovább.

Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok és szervezetek kedden kora délután a Kossuth Lajos téren. Az esemény apropójául Kövér László nagy indulatokat kavaró tavalyi beszéde szolgált, amely a napokban szivárgott ki.

Szabó Tímea párbeszédes képviselő arról beszélt, az Orbán-kormány semmilyen illegális eszköztől nem riad vissza, hogy megtartsa „korrupt, aljas, tolvaj hatalmát„. Szabó ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az ellenzéki politikusokat folyamatosan megfigyelik és követik, ehhez pedig a titkosszolgálatokat is felhasználják.

A politikus felidézte, kiderült, hogy valóban a kormány vásárolta a Pegasus nevű kémszoftvert az ellenzéki politikusok és független újságírók, valamint neves civilek megfigyelésére. Elmondta, a Direkt36 újságcikkéből kiderült, hogy Kövér László „konkrétan arra buzdítja a titkosszolgálatok vezetőit, hogy a törvényeket megszegve, az alkotmányos rendet megzavarja (…) védjék meg a hatalmat, amelyet ő képvisel„.

Szabó ezután felolvasott egy részletet Kövér László beszédéből, amelyben a jelenlegi hatalmat dicsőítette, az ellenzéket pedig bírálta. A kormánnyal szemben álló erőket a kommunista diktátor, Kun Béla mozgalmához hasonlította a házelnök.

A Párbeszéd képviselője szerint Kövér beszédéből kiderült, hogy még a törvények betartásánál is fontosabb a hatalomhoz való lojalitás. Szabó elmondta, nem az a legnagyobb probléma, hogy az ellenzék képviselőket nemzetbiztonsági kockázatnak tartja Kövér, hanem az, hogy több millió ellenzéki állampolgárról is ugyanezt gondolja.

A politikus arról beszélt, a „többpártrendszer felszámolására buzdította a szakszolgálatok vezetőit„. Szabó Tímea bejelentette, az elmúlt hetek történései miatt

az ellenzék feljelenti Kövér Lászlót jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának gyanúja miatt.

Ezután Szabó a Büntető törvénykönyv erre vonatkozó pontját is idézte, amely szerint a bűnöst 3 év szabadságvesztéssel lehet büntetni, súlyosabb esetben pedig akár 5 év börtönbüntetés is járhat. Kövér Lászlóra a feljelentés a bűn elkövetésének felbujtójaként vonatkozik, az ellenzék így teszi meg a feljelentést.

Elég volt az 50-es éveket idéző módszerekből” — mondta Szabó, majd azzal zárta, jövőre az ellenzék elzavarja a jelenlegi kormányt. A szót a képviselő Brenner Kolomannak, az Országgyűlés jobbikos alelnökének adta át.

A politikus felidézte, Kövér László többször tett olyan megjegyzést, amely szerint az ellenzék nem a nemzet része. Elmondta, az ellenzék vissza akarja állítani a demokráciát, amelyben a titkosszolgálatok nem a tisztességes emberek megfigyelésén dolgoznak. Kiemelte,

a Jobbik 200-nál is több személyiségi jogi pert nyert meg a hazug fideszes állítások miatt.

Brenner azt mondta, a jövő évben felálló új kormány a fideszesekre is a nemzet részeként tekint majd, azonban a törvénytelenségekkel mindig fel fogják emelni a szavukat. Brenner a médiaszabadsággal kapcsolatban visszaemlékezett,

a közmédiába nem engedték be az ellenzéki képviselőket a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések idején,

a hírhamisító MTVA-elnök szerint azonban a brit közszolgálatiság alapelveit követi.

Lukácsi Katalin a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében arról beszélt,

a Fidesz jelenti az igazi nemzetbiztonsági kockázatot„,

ugyanis ők engedtek be az országba bűnöző bevándorlókat. Elmondta, a hatalom a nemzet szétszakítására törekszik, és ezt elutasítják.

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő szerint Kövér Lászlóék sajátosan kezelik a magyar törvényeket. Hozzátette, Kövér egyre kevésbé viseli az ellenzéki kritikákat, és ez a képviselők büntetésében is megmutatkozott.

Legyen intő példa minden politikai pártnak és minden politikusnak, hogy hogyan nem viselkedhet egy közjogi méltóság, milyen határt nem léphet át egy politikus, és legyen példa arra, hogy

egy politikus nem mehet szembe a saját népével

— mondta Bangóné.

Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, ha más európai országban szivárogtak volna ki Kövér László mondatai, akkor tömegek lettek volna az adott ország parlamentje előtt, és elsöpörte volna a házelnököt. „Kövér László a magyar közélet legfőbb kútmérgezője!” — állította, majd hozzátette, a politikus magyart magyarral állít szembe.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese

Kövér László beszédét Rákosi Mátyáséhoz hasonlította,

amikor a párttitkár „a nép ellenségeivel való leszámolására” utasította az állami szolgálatok vezetőit. A politikus szerint Kövér mondatai világosan megmutatják, miként gondolkodik a Fidesz.

Azt hiszik, hogy az övék, néhány emberé ez az ország, és mindenki más, aki nem úgy gondolkozik, mint ők, az ország ellenségei” — mondta indulatosan. Ezután kifejezte, hogy az ellenzék nem az ország, hanem a Fidesz ellensége.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő arról beszélt, „az, amit a Fidesz és a KDNP a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán csinál, az a politikai pedofília minősített esete„. A fóti gyermekotthon ügyéről beszélt, amelyben a gyermekek 684 forintos állami támogatást kapnak, és a legrosszabbul fizetett munkavállalók dolgoznak az intézményben, amelyet nem mellesleg el akarnak adni.

Szél azt mondta,

a Fidesz eddig semmit nem tett meg a gyermekvédelemért,

most viszont egy „gyermekvédelminek hazudott népszavazás” 6 milliárd forintba fog kerülni. A képviselő azt kéri, a pénzt inkább az éhező és rossz helyzetben lévő gyermekekre költse, és ne éljen vissza a gyerekekkel.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke arról beszélt, saját szemével látta, milyen helyzetben élnek a gyermekotthonokban lévő kiskorúak és a bántalmazott gyermekek. Kifejezte, Nyugat-Európában arra nevelik az intézményekben a gyermekeket, hogy szóljanak a pedagógusaiknak bántalmazás esetén. Szerinte ez a valódi gyermekvédelem, nem pedig az, amit a Fidesz a politikai érdekei szerint előad.

Ungár Péter, az LMP vállaltan meleg képviselője ismertette, az ellenzéki pártok nem vettek részt a népszavazásról szóló parlamenti voksolásban.

Amit Rogán Antal bejelentett az egy hosszú, hónapokon át tartó, buzizó kampány lesz. Ez lesz.

A politikus azt mondta, hogy olyan emberek fognak részt venni a melegellenes kampányban, akik „élnek a szexuális felszabadítási mozgalom adta szabadságjogokkal”, utalva a kormánypártokban található melegekre.

Azt mondta, nem akar az ellenzék senkit átműteni, és nem hiszik azt, hogy több száz nem létezik. A változásoktól félőknek, akiket a globalizáció veszteseinek nevezett azt üzente Ungár, hogy az ellenzék „nem a gyűlölettel, hanem az ő felemelésükkel” fognak foglalkozni a kormányváltás után.

Valódi Hírek