A szakszervezeti vezető minden baloldalit arra kér: Szavazzon Dobrev Klárára, az egyetlen baloldali jelöltre

Kordás László nem hajlandó követni Karácsony Gergelyt a jobboldalra.

Pénteken szétrobbant a Karácsony-koalíció, miután a főpolgármesteri címet két éve elnyerő, ám azzal sem megelégedő, annál is többre vágyó politikus belebukott az ellenzéki előválasztás második fordulója előtti alkudozásokba és a Dobrev Klára elleni szervezkedésbe.

Karácsony Gergely a lemondása után a jobboldali Márki-Zay Péter támogatására szólította fel a híveit, ám a Karácsonyt jelölő pártok sorban teszik világossá, hogy nem tartanak Karácsonnyal a jobboldalra. Előbb az LMP, majd az MSZP is közleményt adott ki arról, hogy nem állnak be Márki-Zay mögé a második forduló előtt, ehelyett azt a jelöltek támogatják majd, akit az emberek az előválasztáson kiválasztanak.

Azóta számos MSZP-s politikus, így Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszter, Nemény András, Szombathely szocialista polgármestere vagy Gőgös Zoltán, az MSZP legendás agrárpolitikusa is elmondta: az egyetlen versenyben maradt baloldali jelöltet, Dobrev Klárát támogatja az előválasztás 2. fordulójában.

Szintén megszólalt Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség volt elnöke, aki arra kért minden baloldalit, hogy az előválasztáson szavazzon Dobrev Klárára, az egyetlen baloldali jelöltre.

Posztját változtatás nélkül idézzük:

„Kedves Barátaim! Ez a kép ma készült a főpolgármester bejelentése alkalmával.

A történetet biztosan ismeritek, de aki mégse, annak röviden leírom: Ma 11 órakor az előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől.

Önmagában a helyszínválasztás is érdekes, hiszen háttérnek József Attila szobrát választották. Számomra beszédes ez a fotó! József Attilának háttal állva jelenti be a baloldali főpolgármester, hogy visszalép, és támogassák a szavazói a jobboldali polgármestert miniszterelnök jelöltnek.

Tehát, ha Márki-Zay győzne, akkor 2022 tavaszán két jobboldali erő küzdene egymással, egy populista jobboldali és egy jobboldali progresszív.

Baloldali érzelmű emberként én ezt nem szeretném, ezért kérek mindenkit arra, hogy az előválasztáson szavazzon Dobrev Klárára, mint egyetlen baloldali jelöltre. Ne fodítsunk hátat József Attilának és a baloldalnak!”


.

Valódi Hírek