Fegyveres NAV-ellenőrök razziáztak Iványi Gáborék egyik iskolájánál kedden

A lelkész azt üzente, az erőteljes fellépés ellenére kitartanak.

„Tegnap egyik iskolánk ellenőrzése ügyében a NAV előre bejelentett helyszíni szemlét tartott nálunk. Annak ellenére, hogy az ellenőrzés kezdete óta a hatóságokkal együttműködve járunk el, az iratokat rendelkezésre bocsátottuk,

a NAV indokolatlanul nagy erőkkel szállt ki hozzánk. Erejét demonstrálva, összesen nyolc embert, köztük négy fegyverest küldtek intézményünkbe”

– idézi a Népszava azt a levelet, amelyet Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője írt kollégáinak, és amelyet az Oltalom Karitatív Egyesület juttatott el a laphoz.

A lelkész a történtek után szerette volna megnyugtatni kollégáit, mondván:

az erőteljes fellépés ellenére kitartanak.

Iványi szerint azonban, hogy a folyamatban lévő ügyeik kapcsán számítaniuk kell hasonló intézkedésre.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy annyira súlyos Iványi Gáborék helyzete, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megvonta a kiegészítő támogatásokat a közösségüktől, hogy a NAV augusztusban minden értékesíthető dolgot le akart foglalni a szegedi intézményükben.

A lelkész szerint azonban a NAV ellenőrei az iskolában talált ingóságokat, így padokat, táblákat és az egyéb felszereléseket nem találták értékesíthetőnek.

Maruzsa Zoltán államtitkár június elején a tájékoztatást adta a közösségnek, hogy a következő tanévre az EMMI nem köt köznevelési szerződést a testvérközösséggel.

Iványiék szerint a minisztérium a korábbi csökkentés után júniusban újabb 95 millió forintot vett el iskoláiktól. Ezzel veszélyezteti azok fennmaradását, csaknem 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását.

(Népszava nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/08/12/ivanyi-gabor-ez-orban-viktor-szemelyes-bosszuja-a-fidesz-gyotor-bennunket

Valódi Hírek