Razziát tartott a NAV Iványi Gáborék szegedi iskolájában, de semmit nem tudtak lefoglalni

A kormány júniusban újabb jelentős támogatásokat vont el a közösség iskoláitól.

Annyira súlyos Iványi Gáborék helyzete, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megvonta a kiegészítő támogatásokat a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől, hogy a NAV is le akart foglalni minden értékesíthető dolgot a szegedi intézményükben – derült ki abból a levélből, amit Iványi küldött a támogatóinak.

A kiküldött beosztottak kifogástalanul viselkedtek, megértjük, hogy ők csupán végrehajtói a kormány akaratának,

és ugyan nem találták értékesíthetőnek az iskolapadokat és a táblákat vagy egyéb felszereléseinket, de a hatalom kíméletlen akarata mégis a fejünk felett lebeg”

– fogalmazott Iványi a NAV látogatásával kapcsolatban.

Hozzátette:

„valahogy szeretnénk az elmúlt évtized csodáihoz hasonlóan a választásokig elaraszolni abban a hiszemben, hogy azt követően emberséges változások történnek.”

A Népszava azt írja, Maruzsa Zoltán államtitkár június elején a tájékoztatást adta a közösségnek, hogy a következő tanévre az EMMI nem köt köznevelési szerződést a testvérközösséggel.

Iványiék közleménye szerint a minisztérium a korábbi csökkentés után júniusban újabb 95 millió forintot vett el iskoláiktól. Ezzel veszélyezteti azok fennmaradását, csaknem 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek