Itt a vége: Végelszámolás alá került Tiborcz István csalással vádolt egykori cége, az Elios Zrt.

Adios, Elios.

Szeptember 28-án végelszámolás alá került a korábban Tiborcz István résztulajdonában is lévő Elios Zrt. – értesült az RTL Híradó.

Az RTL beszámolója szerint a cégnyilvántartásból ugyanakkor

az nem derült ki, hogy pontosan miért számolják fel a céget.

Az Orbán Viktor vejének résztulajdonába, illetve ügyvezetése alá is tartozó Elios korábban több település közvilágításának korszerűsítését is végezte Magyarországon. Az uniós pénzekből finanszírozott munkával kapcsolatban azonban nagyon sok minőségi kifogás érkezett, felmerült az is, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, illetve tiltott kartellezés gyanúja is felmerült a kiírók és a pályázók között.

Az ügyben az EU Csalásellenes Hivatala (OLAF) is nyomozást indított 2018-ban, mivel a korszerűsítéshez uniós forrásokat is igénybe vettek.

Az OLAF 35 vizsgált pályázatból 17-nél találta úgy, hogy

szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál.

Az ügyben érintett Pest megyei Gyál például 2014-ben pályázott a közvilágításának korszerűsítésére, és erre a célra 260,4 millió forint állami támogatást kapott. A város 2015-ben kötött kivitelezési szerződést az Elios Zrt.-vel 193,6 millió forint értékben. A bukta ez után következett, amikor a város sötétbe borult, és kiderült, hogy Tiborcz cége silány munkát végzett.

Az ügyben a magyar hatóságok is nyomozást indítottak, viszont semmilyen szabálytalanságot nem találtak, ezért megszüntették a nyomozást. Ahogy a kormány szerint is szabályosan költötték el az uniós pénzeket Tiborczék. Később viszont mégis úgy döntöttek, hogy visszafizetik az uniónak a 13 milliárdos támogatást.

Az ügyet végül a kormány azzal zárta le, hogy az Elios közvilágítás-felújítási projektjeit nem EU-s forrásból, hanem a magyar költségvetésből finanszírozták. Azaz: a 13 milliárdot nem uniós támogatásból, hanem a magyar adófizetők pénzéből fizettek ki, ezzel megakadályozva, hogy az OLAF tovább vizsgálódjon az ügyben, hiszen a magyar költségvetés már nem tartozik az uniós szerv hatáskörébe.

Az Európai Bíróság Törvényszéke szeptember 1-jén emellett arról is döntött, hogy az OLAF nem tagadhatja meg az Eliosszal kapcsolatos nyomozás aktáinak kiadását. Az OLAF ugyanis korábban megtagadta az akták kiadását arra hivatkozva, hogy a vizsgálatai során megszerzett és a szakmai titoktartás alá tartozó információkat bizalmasan kell kezelnie.

Az RTL riportját a témában itt nézheted meg:

 

Valódi Hírek