FRISS: Csúszhat az előválasztás második fordulója

Október 23-ig viszont biztosan meglesz a végleges eredmény.

Az eredeti október 4. helyett két-hét napot csúszhat az előválasztás második fordulójának kezdete – tudta meg a Népszava. A lap kedd reggel arról számolt be, információik szerint az előválasztást lebonyolító ellenzéki pártok szakértői azért vetették fel, hogy legkésőbb október 11-én induljon a második szavazási kör, mert

késhet a szavazólapok nyomtatása.

Egy forrásuk szerint a lapok és az urnák eljuttatása a szavazókörökbe több időt vesz igénybe a tervezettnél, egy másik szerint pedig az informatikai rendszert is át kell hangolni, ami szintén komoly munka. Amit tovább nehezít az is, hogy a rendszer összeomlása miatt az első fordulót két nappal meghosszabbították, így a szakértők egyhetes csúszást javasoltak

Az ügyben a tervek szerint ma döntenek az ellenzéki pártok – számolt be a lap.

Azt ugyanakkor minden forrásuk hangsúlyozta, hogy

az október 23-i megemlékezésekre és a tervezett közös ellenzéki demonstrációra végleges és teljes lesz az előválasztás eredménye, ebben nem lesz késlekedés.

Az első forduló vsárnap helyett kedden, azaz ma este zárul. Az első fordulót azért kellett hét helyett kilenc napra kitolnai, mert a szavazás indulása után nem sokkal az informatikai háttér szétesése miatt le kellett állítani.

A második fordulóban már csak az első három helyezett miniszterelnök-jelöltre lehet majd szavazni — amennyiben egyik jelölt sem kapott 50 százalék + 1 szavazatot a mostani körben.

A ma este nyolc órakor záruló első fordulóban vasárnap estig több mint 515 ezren szavaztak.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek