Kötelező lesz az oltás a munkahelyeken? — Megszólalt Gulyás Gergely

Kormányinfó.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a keddi kormányülést követően szerdán tartotta a szokásos kormányinfót, amelyen bejelentették, a kormány a járványügyi helyzet értékelését követően

nem tervez újabb lezárásokat,

vagy ahogy a miniszter fogalmazott: a kormány nem kívánja folytatni a lezárások politikáját, annak ellenére sem, hogy idősek közül még legalább 400 ezren nincsenek beoltva.

Gulyás közölte, a 60 év felett kifejezetten ajánlják a harmadik oltás beadatását.

A miniszter elmondta, a kormány döntött arról is, hogy

a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi 2022. január 1-ig az Országgyűlésnél.

Ez Gulyás szerint semmilyen szabadságjogi korlátot nem jelent, ugyanakkor a kormány akcióképessége szempontjából elengedhetetlen.

A miniszter arról is beszélt, hogy bőven van elegendő oltóanyag az országban, de jelenleg is folyamatosan érkeznek szállítmányok. Az EU új vakcinabeszerzési kezdeményezésében Magyarország is részt vesz: a 12 év alattiaknak szereznek be közösen vakcinát.

Elmondta, a kormány egyeztetett a minimálbérről a foglalkoztatottakkal és a munkáltatókkal, így az oltás kötelezővé tételéről is születtek felvetések, döntés azonban egyelőre nem született.

Gulyás szerint vannak olyan országok, amelyek a gyakorlatban is bevezették, hogy szigorúbb szabályok vonatkozzanak az oltásokra vonatkozóan. Így felmerül az is, hogy legyen-e joga a munkáltatónak elvárni a munkavállaló oltakozását.

„A munkáltatók részéről a kormány jogosnak tartja, hogy a munkavállalók lehetőleg rendelkezésre álljanak, számíthassanak rájuk, és egyik munkavállaló ne veszélyeztesse a másikat, hiszen a fertőzés és a fertőzés továbbadásának esélye is alacsonyabb az oltottak esetében”

– magyarázta Gulyás Gergely, aki ezzel egyértelműen arra utalhatott, hogy

a kormány mérlegeli a kötelezően előírt oltás lehetőségét is.

Emellett a munkáltatókkal a minimálbér emeléséről is tárgyalnak, a kormány ugyanis azt szeretné, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelése már jövő év elején megvalósulna,

Gulyást ezt követően a Magyar Nemzet kérdezte az ellenzéki előválasztásról, a miniszter így elmondta, hogy a baloldalt minősíti, hogy sem Gyurcsány Ferenccel, sem pedig a korábban vállalhatatlannak tartott Jobbikkal nem tudott leszámolni. A miniszter azt mondta,

minden nap emlékeznek az őszödi beszédre.

Ezzel kapcsolatban hozzátette, jövőre két kormány között kell választani: a Gyurcsány- és Orbán-kormány között. Így szerinte

logikus, hogy a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció iránt nagyobb az érdeklődés, mint az ellenzéki előválasztás iránt.

Az 1258 milliárd forintos devizaalapú gigahitelt Gulyás azzal indokolta, hogy a magyar állam finanszírozási biztonságát meg kell teremteni.

Mint mondta, az uniós projekteket elő kell finanszírozni, ezért minden magyar érdeke, hogy ne kelljen a támogatásokra várni.

Arról is beszélt, hogy tárgyalnak az Európai Bizottsággal a helyreállítási alapról, és legalább ötven százalékos esély van arra, hogy megállapodnak.

Ha a bizottság politikailag nem elfogult, akkor ki fogják fizetni a felzárkoztatási forrásokat – mondta a miniszter.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy úgy véli, felesleges kiadás az Európai Parlament működése, az ugyanis szerinte a „szórakoztatóipar kategóriájába” tartozik. Elmondása szerint inkább vissza kell térni oda, hogy a nemzeti parlamentek delegáljanak tagokat az EP-be.

Arra a kérdésre, hogy a vadászati kiállítás miért mentesült minden járványügyi korlátozás alól a miniszter azt válaszolta:

mert úgy ítélték meg, hogy a védettségi igazolvány nem szükséges a kiállítás látogatásához.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor kiállna-e a nyilvánosság elé egy miniszterelnök-jelölti vitára Gulyás úgy reagált, szerinte a kérdés még nem aktuális, mivel az ellenzék jelöltje egyelőre nem ismert.

Gulyás közlése szerint az oltási kampány során 13 ezer embert oltottak be, miután a háziorvosok, rezidensek személyesen kerestek fel a még oltatlan időseket, de állítása szerint nagy volt az elutasítottság, és sok hatvan év feletti nem kérte a vakcinát.

Az Orbán-család római útjára vonatkozó kérdésre Gulyás úgy válaszolt, világos szabályok vonatkoznak arra, hogy a kormány tagjai, illetve a miniszterelnök, és hozzátartozói milyen feltételekkel, és milyen fizetési kötelezettséggel használhatnak állami flottába tartozó repülőgépet. Ezekre a szabályokra azonban nem tért ki részletesebben.

A miniszter elmondta, a déli határon jelentősen növekszik a migrációs nyomás, ezért 3000 rendőr és katona jelenlétére van szükség, mivel úgy látják, hogy többen érkeznek, mint 2016 óta bármikor. Emiatt az erőforrások átcsoportosítására is szükség lehet.

 

Valódi Hírek