Bejelentették, mikor láthatjuk a miniszterelnök-jelölti vitákat a tévében

Az ellenzéki pártok célja, hogy visszahozzák a vitakultúrát Magyarországra.

A hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) szerda délelőtt közleményt adott ki a miniszterelnök-jelöltek vitájával kapcsolatban, amelyben azt írják, az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát.

Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét.

A pártok közlése szerint a pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán:

két vitát tartanak az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között — ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

„Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra.

Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga”

– írják a közleményben.

A fenti szempontok alapján az alábbi időpontokban és felületeken lesznek megrendezve a hivatalos miniszterelnök-jelölti viták:

2021. szeptember 12. – ATV
2021. szeptember 24. – RTL Klub
2021. október 4-10. között – RTL Klub

A miniszterelnök-jelölti vitákon felül több tucat jelölti vita is megrendezésre kerül a következő hetekben, melyek szintén nagyon fontos részeit képezik az előválasztásnak, a demokrácia megerősítésének – tették hozzá a pártok.

A miniszterelnök-jelöltek, akiket meghívtak a vitára:

  • dr. Dobrev Klára (DK),
  • Fekete-Győr András (Momentum),
  • Jakab Péter (Jobbik),
  • Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP),
  • Márki-Zay Péter (MMM),
  • dr. Pálinkás József (ÚVNP)

A meghívottak közt volt még Ecsenyi Áron (LA75), ám ő valószínűleg nem lesz jelen, mivel kedden jelentette be, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől.

Valódi Hírek