Bréking: Visszalépett az egyik miniszterelnök-jelölt

Kiszállt a versenyből.

Visszalép a miniszterelnök-jelölti előválasztástól Ecsenyi Áron — ezt ő maga jelentette be az ATV-n kedden.

Az Országos Előválasztási Bizottság 2021. augusztus 18-án vette nyilvántartásba a Levesbe az Adók 75%-ával Párt miniszterelnök-jelöltjét, aki most mégis visszalép.

Az ATV-nek Ecsenyi azt mondta, azért, mert alacsony volt a párt aktivistahálózatának szervezettsége, ezért gondot okozott a 20 ezer ajánlás összegyűjtése.

Ecsenyi telefonon az Azonnalinak is nyilatkozott. Azt mondta:

„diszkriminálva voltunk, hogy nem indulhattunk saját frakcióval”.

Ennek ellenére az internet mémoldalain csak „Levesemberként” emlegetett Ecsenyi — akit nem lehet azzal gyanúsítani, hogy túlságosan komolyan veszik a politikában és a közéletben — nem tekinti vereségnek a visszalépést.

Szerinte sikerült tematizálniuk a közbeszédet, és úgy látja, a jövőben új törésvonal lesz a politikában az adókhoz való hozzáállás – írta az Azonnali.

 

Valódi Hírek