Kiakadt a Pedagógusok Szakszervezete: Bocsánatkérést követelnek a meleg tornatanárral példálózó Parragh Lászlótól

Több tiszteletet a tanároknak!

Ahogy már mi is megírtuk, a Csongrádban tartott Országos Szakképzési Tanévnyitón Parragh László a tanárok felelőssége kapcsán azt mondta:

Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is megszólalt az ügyben:

Nem is tudom, hogy ezt lehet-e még überelni… Hova lehet még süllyedni ebben a témában?

Hogyan is képzeli azt, hogy bárkit a nemi identitása alapján diszkriminálnának? Vagy egyáltalán mi ezzel kapcsolatban a szándék?

Ez abszolút nem civilizált hozzáállás

–nyilatkozta Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Telex kérdésére azt mondta:

Mélységesen egyetértenek Novák Katalinnal abban, hogy a szexuális orientáció mindenkinek a magánügye.

Mindemellett várják a szakképzésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium megnyilatkozását is az ügyben, hiszen Parragh mondatai a tárca által szervezett országos szakképzési tanévnyitón hangzottak el.

Arra kéri Parragh Lászlót, mesélje el, hogy milyen létrára mászásra gondolt. Azt az iskolai testnevelés órákon nem csinálják, mert ott bordásfalra másznak, a festő-mázoló szakképzésben ugyan tanulnak létrára mászni, oda viszont nem kilencéves gyerekek járnak.

Gosztonyi szerint a legsúlyosabb az egészben, hogy

Parragh László ezzel a mondattal azt sugallja: a homosze×uálisok egyben pedofilok is.

Mint minden más foglalkozási csoportban, a pedagógusok között is vannak melegek. A Pedagógusok Szakszervezete már a gyermekvédelmi törvénycsomag körül kialakult vitában figyelmeztetett arra, milyen veszélyes a sze×uális kisebbséghez tartozást összemosni a pedofíliával.

Úgy érzi, hogy Parragh László ezzel a megszólalásával a NER propagandájához próbált csatlakozni.

(Telex.hu nyomán)

Valódi Hírek