„Hova lehet még süllyedni ebben a témában?” — Nagyon kiakadt Parragh László melegellenes kijelentésein a PDSZ

A szakszervezet nem érti, mi volt Parragh szándéka a homofób kijelentésével.

„Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik”

mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn Csongrádon, a Szentháromság téren tartott Országos Szakképzési Tanévnyitó ünnepségen.

Parragh homofób kijelentésére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is reagált.

„Nem is tudom, hogy ezt lehet-e még überelni… Hova lehet még süllyedni ebben a témában?”

– nyilatkozta Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője az RTL Klubnak.

A PDSZ szerint a gyermekek tabuk, nem csak a homosze×uális, de a heterosze×uális tanárok számára is, a pedagógusok nemi irányultsága pedig az oktatásban is magánügynek számít, mint bármely más szakmában.

„Hogyan is képzeli azt, hogy bárkit a nemi identitása alapján diszkriminálnának? Vagy egyáltalán mi ezzel kapcsolatban a szándék? Ez abszolút nem civilizált hozzáállás”

– mondta Nagy, aki hétfőn arra is felhívta a figyelmet, amennyiben egy tanárnak a sze×uális irányultságát firtatják az iskolában, azt azonnal utasítsa vissza és jelentse, mivel ez

egyértelműen törvényellenes.

A Háttér Társaság melegjogi civil szervezet szerint Parragh erősítette a kormány kommunikációját, és összemosta a pedofíliát a melegekkel. A szervezet szerint az Iparkamara elnökének mondatai csak erősítik a melegekkel szembeni előítéleteket.

Az RTL riportját a témában itt tudod megnézni:

 

Valódi Hírek