Dobrev Klára: „Aki azt hiszi, hogy nem kell az asztalra csapni, aki szerint kéztördelve kell lavírozni, az meg fog bukni” (+videó)

Sokra tartja a kedvességet és a szelídséget, de Orbánékkal szemben határozottságra és keménységre van szükség – hangsúlyozta a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a DK kampánynyitó rendezvényén.

Megírtuk, hogy a Kongresszusi Központban tartja kampánynyitó nagyrendezvényét vasárnap a 10 éves Demokratikus Koalíció.

Gyurcsány Ferenc pártelnök beszédéről >>ITT<< számoltunk be, az esemény végén pedig a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az Európai Parlament alelnöke, Dobrev Klára szólalt fel.

Dobrev elmondta: nem egyszerűen kormányváltásra készülnek, a tét sokkal nagyobb. Hónapok óta vezető fideszes politikusok készítik fel a saját szavazóikat arra, hogy Magyarország kilépjen az unióból, nem függetlenül attól, hogy az EU a sarkára állt, nem hagyja a fideszes rokonok ormótlan gazdagodását.

Ezért nem csak az a tét, hogy egy igazságos, tisztességes Magyarországot akarunk, hanem hogy visszafordulunk-e Európa felé, vagy Keletre megyünk.

Nem elég győznünk, tudnunk kell kormányozni is

– hangsúlyozta Dobrev, hozzátéve: nem hagyhatjuk, hogy az ellenzéki győzelem után megbénítsanak minket a fideszes hivatalok.

„Azért kell nyernünk áprilisban, hogy legyőzzük Orbánt egyszer és mindenkorra” – fogalmazott.

„Úgy készülök, hogy egy nem demokrata miniszterelnököt kell legyőznünk, egy nem demokrata rendszert kell leváltanunk, a Fidesz nevű bűnszervezet csápjai mindenhol ott vannak, ezeket a csápokat le kell vágnunk!”

– jelentette ki a kutatások szerinti legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt.

Dobrev Klára kifejtette: Orbán kormányát a választások napján, Orbán rendszerét pedig a választások utáni hetekben-hónapokban határozott lépésekkel fogják lebontani, ennek kivitelezéséről a legjobb jogászokkal és szakemberekkel egyeztet.

Dobrev emlékeztetett, hogy a Fidesz elkezdett felkészülni a bukásra, egyúttal arra is, hogy az új kormányt minél hamarabb megbuktassák.

„Aki azt hiszi, hogy nem kell az asztalra csapni, aki szerint ki kell egyezni a közpénzen hatalmasra hizlalt hűbérurakkal, az téved és meg fog bukni. Aki az hiszi, hoy kéztördelve kell lavíroznunk, az meg fog bukni.

Ha mi nem számolunk le az Orbán-rendszerrel, akkor az Orbán-rendszer fog leszámolni velünk”

– fogalmazott Dobrev Klára, hozzátéve, hogy sokra tartja a kedvességet és a szelídséget, de Orbánékkal szemben határozottságra és keménységre van szükség.

A miniszterelnök-jelölt kifejtette azt is, hogy minden szakpolitika romokban van, ezért egyszerre több tucat helyen és szakszerűen kell bajd belenyúlni a közigazgatásba. „Én ehhez értek, ezzel foglalkoztam egész életemben” – emlékeztetett.

Dobrev Klára szerint olyan miniszterelnökre van szükség, aki egyszerre tud kőből és bársonyból lenni. Keménynek az ellenfelekkel, és kompromisszumkésznek a kormányüléseken a szövetségesekkel.

A teljes beszédet az alábbi videó utolsó 40 percében tudod visszanézni:


.

 

Valódi Hírek