„Erkölcstelen, felháborító és borzasztó igazságtalan” — Kiakadt Áder János 4,4 milliós nyugdíján a NYUSZET alapító elnöke

Juhász László szerint az elmúlt tíz évben Orbánék elvették az idősek nyugdíjának a negyedét.

Több ok miatt is erkölcstelennek és elfogadhatatlannak tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője, a NYUSZET alapító elnöke, Juhász László azt, hogy Áder János köztársasági elnök kb. 4,4 millió forintos nyugdíjra számíthat, miután 2022-ben véget ér a mandátuma.

Juhász a Népszavának adott interjújában elmondta, főként azért, mert a

legkisebb és legnagyobb nyugdíjak közti eddigi százszoros különbséget százötvenszeresre növeli meg.

„Borzasztó igazságtalan, hogy egy 28 500 forintos minimálnyugdíjból élő – még ha tudjuk is, hogy nagyon kevés ilyen ember van – 12 és fél év alatt kap annyi pénzt, mint Áder János egyetlen hónapban”

– mondta a NYUSZET-elnök, aki szerint éppen emiatt mondják azt évek óta, hogy vissza kellene állítani a nyugdíjplafont, ami megállítaná a nyugdíjak ilyen szélsőséges széthúzódását.

Juhász elmondta, az sem elfogadható, hogy Áder két évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt mehet nyugdíjba, hiszen épp a Fidesz-kormány szüntette meg a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét a veszélyes munkakörben dolgozók körében is.

Az elnök szerint ezzel

„megoldhatatlan élethelyzetekbe taszítottak rengeteg embert”.

Hiszen, mint mondta, nagyon sokan küzdenek 60 év fölött egészségügyi gondokkal, nem tudnak százszázalékosan teljesíteni, de nem mehetnek el nyugdíjba.

Az interjú során Juhász László beszélt a nyugdíjasok jelenlegi helyzetéről is. Nemrég ugyanis kiderült, hogy az elmúlt évtized során a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok aránya 4,6 százalékról 14,3 százalékra nőtt.

Az elnök szerint a járvány két évére vonatkozóan egyelőre nincsenek friss adataik, az viszont szerinte kijelenthető, hogy nem javult az idősek helyzete.

„A húszezer forintonként sávokba osztott nyugdíjaknál ugyanis egyre kevesebben vannak a legalsó csoportokban, ami azonban nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasok jobban élnek. Egyszerűen a régen megállapított nagyon alacsony nyugdíjakból élők egyre idősebbek, közülük nagyon sokan meghalnak.

Évente elveszítünk nagyjából százezer nyugdíjast, a többség ebbe a csoportba tartozott”

– mondta az elnök, aki szerint a helyükre érkező frissnyugdíjasok túlnyomó része magasabb induló nyugdíjat kap, mert az ő ellátása megállapításánál az előző évi béremelések akkor is beszámítódnak, ha ő maga nem kapott magasabb fizetést.

Ez a dinamikus növekedés ugyanakkor azonnal megáll, amikor valaki nyugdíjba vonul, ahogy az elnök fogalmazott: attól a pillanattól elkezdődik az elszegényedése.

„Minél idősebb valaki, annál szegényebb.

Az elmúlt tíz évben a nyugdíjuk negyedét elveszítették az idősek, mert a bérek emelkedését nem veszik figyelembe az éves nyugdíjemeléseknél.

Ez egy 150 ezer forintos átlagos nyugdíjnál 37 500 forint kiesést jelent havonta, éves szinten majdnem 450 ezer forint veszteséget”

– jelentette ki Juhász, ha 2022-ben nem lesz kormányváltás, „még nagyobb lesz a baj, mert marad az alacsony nyugdíjemelés és maradnak a novemberben kiosztott cukorkák”.

„Kiszámíthatóság, stabilitás kell a nyugdíjasoknak, nem az, hogy Orbán Viktor majd megnézi a számokat év végén, ahogy 2017-ben fogalmazott, „oszt emel”

– mondta a NYUSZET alapító elnöke.

Hozzátette, úgy gondolják, nem kell szétverni az egész nyugdíjrendszert, csak vissza kellene hozni a Fidesz által eltörölt szabályok nagy részét, „és akkor 15-20-30 év alatt kényelmesen ki lehetne dolgozni egy korszerű nyugdíjrendszert Magyarországon”.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek