„Hiánypótló” mozifilmet készít a Nemzeti Filmintézet Antall Józsefről és a taxisblokádról

Csaknem kétmilliárd forintért.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) kedd délelőtt közölte, hogy Blokád címmel mozifilmet készítenek a rendszerváltás utáni Magyarország első, nagy horderejű válságából, a taxisblokádból kiindulva feldolgozzák Antall József egykori miniszterelnök életét.

„A hiánypótló film bemutatja Antall életútját, az 56-os forradalmártól az első szabadon választott kormányfőig, és alig fél évvel beiktatása után élete talán legnehezebb próbatételének drámai napjait.

Nemcsak a kulisszák mögötti eseményekbe, harcokba és alkukba enged bepillantást a film, de a miniszterelnök személyes életterébe is, a kórterembe, ahol frissen műtve szembesül azzal, hogy a taxisok az egész országot blokád alá vonták a drasztikus benzináremelés miatt”

– írja közleményében az NFI.

A forgatókönyvet Köbli Norbert írja, a rendező Tősér Ádám, a producer Lajos Tamás.

Az NFI 1,47 milliárd forint támogatást szavazott meg a Blokád gyártására.

A forgatás októberben kezdődik, a filmet a tervek szerint 2022 őszén láthatja a közönség.

Tősér Ádám legutóbbi rendezése, a bemutatás előtt álló Kittenberger – Az utolsó vadászat Bodrogi Gyula főszereplésével. Lajos Tamás cége pedig korábban a Hosszú Katinkáról szóló Katinka című dokumentumfilmet gyártotta.

 

Valódi Hírek