Kiderült, miért figyelhette meg a Fidesz-kormány a saját államtitkárát

Senki sincs biztonságban.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket megfigyeltek a Pegasus nevű kémprogrammal.

A Népszava hétfőn arról írt, hogy pénteken az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) végül engedélyezte a Paks 2-es fejlesztés résfalazási tesztjét — Aszódi 2019-es menesztése ehhez köthető a lap szerint.

Kedden pedig az ehhez szorosan kapcsolódó talajszilárdításteszt-engedélyt adták ki.

A résfal feladata a víz kizárása az építmény alatti területről, ez pedig a Duna közelsége miatt s kiemelten fontos, hangsúlyozza a lap.

A kérelmet a magyar állami Paks II Zrt. május 25-én nyújtotta be. A hatóság elbírálási határideje ilyenkor két hónap, ami egy hónappal meghosszabbítható: a Népszava felhívja a figyelmet, hogy

az engedélyt most szokatlanul gyorsan adták ki.

Aszódi Attila 2014 júliusától lett a Paks 2 bővítéséért felelős kormánybiztos, de a projekt felügyelete 2017-ben átalakult, ekkor lett Süli János paksi polgármesterből, a Paks I. atomerőmű korábbi vezérigazgatójából a bővítésért felelős tárca nélküli miniszter.

2018-ra Aszódi és Süli viszonya konfliktusos lett, a hírek szerint azért is, mert Aszódi

„nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását”.

Erre az államtitkár a menesztését követően maga is célzott az Indexnek adott interjújában is.

A Népszava most arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar kormány két éve törvényt is módosított, és egy brüsszeli engedélyt is kilobbizott annak érdekében, hogy az egész létesítmény engedélyezése előtt már megkezdhessék az alatta lévő gödör kiásását — ez állítólag az orosz beruházó ötlete volt, Aszódi Attila pedig korábban

aktívan ellenezte a gondolatot.

Akkoriban Süli János, és az OAH akkori vezetője, Fichtinger Gyula is úgy látták: a módosítás nem veszélyeztetné a nukleáris biztonságot.

A Népszava információi szerint azonban az oroszok olyan rossz minőségű talajszilárdítási-résfalazási engedélyterveket dolgoztak ki, amelyek már a Paks II Zrt. rostáin fennakadtak. A kormány persze ennek okairól is hallgat, amit Paks 2-ről tudni lehet,

az csupán a sikerpropaganda.

A gyorsítástól a kormány nyolc hónapnyi előnyt remélt, ebből hét már úszott, de a most kiadott engedélyek birtokában annyi már biztos, hogy a létesítési engedély szeptember végére várt kiadása előtt két hónappal megkezdhetik a talajszilárdítás és a résfalazás tesztjét.

 

Valódi Hírek