Rászállt a NAV Antall József fiára: Hiába tolták meg állami százmilliókkal az alapítványát, mégis veszteséges

Ő maga pedig kisebb vagyonokat visz haza havonta.

Ahogy arról május végén mi is beszámoltunk, a Direkt36 egy tényfeltáró anyagban kiderítette: Antall József néhai miniszterelnök fiával, Antall Péterrel nagyot fordult a világ az elmúlt tíz évben: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott.

A portál leleplező cikkéből az is kiderült, hogy Antall a járvány előtt átlagosan évi 15-20 külföldi utazáson vett részt munkatársaival, amelyeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Ezekre az utakra évi több tízmillió forintot költöttek, és előfordult, hogy olyan utazások költségeit is közpénzből számolták el, amelyek

nem voltak a hivatalos program részei.

Az ügyben a Miniszterelnökség és a NAV is vizsgálatot indított.

Az Antall József Tudásközpont Alapítvány (AJTK) legfrissebb pénzügyi beszámolójából már az derül ki, hogy tavaly már átlagosan

havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter

— szúrta ki a 444.hu.

„Antall juttatásaira 2020-ban összesen 82,8 millió forintot fordított az alapítvány, amelyben Antall fizetésén kívül az AJTK brüsszeli irodájának irányításáért járó tiszteletdíja és jubileumi jutalma is szerepel”

— írják. Hozzáteszik, hogy a NAV júniusban több AJTK-s munkatársat is beidézett meghallgatásra.

A Tudásközpont szerint a Direkt36 anyaga

„az AJTK-t tudatosan lejárató, gazdálkodását és működését rossz színben feltüntető cikkek létrejöttét az alapítvány a közelgő választási kampányok sajnálatos velejárójának tekinti”,

noha a cikknek egyetlen állítását sem cáfolták. Szerintük Antall fizetése jelenleg havonta bruttó 1,75 millió forint, bár a fizetés nem ugyanaz, mint a Tudásközpont pénzügyi beszámolóiban szereplő juttatások.

Az AJTK-nál tavaly átlagosan 40 ember dolgozott, azonban a személyi jellegű kiadásokra fordított pénz 19,7 százaléka csak az igazgató juttatásaira ment el.

A 444 felhívja a figyelmet arra is, hogy az AJTK mérlege 2020-ban is

negatívba fordult,

noha a Miniszterelnökség 2020-ban 824 millió forinttal támogatta a központot, illetve további két minisztériumtól is kaptak milliós nagyságrendben pénzt.

Hozzáteszik: az alapítvány úgy hozott össze 26,6 milliós veszteséget a fent felsorolt állami támogatáshalmok ellenére, hogy tavaly az év nagy részében a járvány miatt sem konferenciákat, sem külföldi utazásokat nem lehetett bonyolítani.

Külön figyelmet érdemel az alapítvány által létrehozott Digitális Tudástár is, ami javarészt fizetős tartalmakat kínál, noha maga az alapítvány közpénzből működik, és a tartalmakat szintén közpénzből hozzák létre. A NAV-ot is főleg ennek okai érdeklik.

(kiemelt kép: Hungary Today)

Valódi Hírek