Varga Judit provokációnak nevezte, majd töröltette a lehallgatásra vonatkozó kérdést és választ egy interjúban

De előtte még látványosan felháborodott.

A The Washington Post hétfő reggel további részleteket közölt a „Pegasus” nemzetközi lehallgatási botrány magyar száláról, így többek között Varga Juditot is elővették benne, miután az igazságügyi miniszternek kellett volna jóváhagynia a tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek megfigyelését.

A Washington Post azt írja, a francia Le Monde –, amely szintén része volt annak a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózatnak, amely közreműködött a lehallgatási botrány feltárásában — nemrég interjút készített Varga Judittal.

Az interjú során a riporter arról kérdezte az igazságügyi minisztert,

ha valaki azt kérné tőle, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy [politikai] ellenfelet, elfogadná ezt a kérést?”

A lap szerint Varga Judit először felháborodott a kérdés miatt, és azt válaszolta:

„Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!”

Másnap azonban a The Washington Post szerint az a kérés érkezett a miniszter irodájától, hogy töröljék a kérdést és Varga válaszát az interjúból.

(The Washington Post/444.hu nyomán)

Valódi Hírek