Rétvári Bence úgy tudja, valójában tovább nőtt az egészségügyi dolgozók száma az új jogviszony bevezetése óta

A Fidesznél a pohár mindig félig van töltve.

Március elseje, az új szolgálati jogviszony hatályba lépése óta három hónap alatt 3090 fővel nőtt az új egészségügyi szolgálati jogviszonyok száma

– erről beszélt a Magyar Hírlapnak adott interjújában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Miniszteriumának (EMMI) államtitkára.

Az interjú során Rétvárit többek között arról kérdezték, nem volt-e veszélyes döntés, hogy éppen a járvány időszaka alatt kezdtek hozzá az egészségügyi rendszer átalakításához. Ezzel kapcsolatban az államtitkár elmondta, ha nem Keletre, hanem Nyugatra tekintünk, akkor

„egyáltalán nem volt természetes”, hogy Magyarországon nem omlott össze a kórházi ellátás és minden betegnek jutott ágy, gyógyszer és személyzet.

Arra a kérdésre viszont, hogy az új egészségügyi jogviszony miatt hány dolgozó távozott a kórházakból Rétvári kitérő választ adott.

„Június elsején 1016-tal több orvosi szolgálati jogviszony állt fenn az állami egészségügyi intézményeknél, 1434 ápolói és 640 egyéb egészségügyi jogviszonnyal volt több”

– mondta az államtitkár, aki ugyanakkor nem tért ki arra, hogy március elseje után több mint négyezer egészségügyi dolgozó mondott fel az új jogviszony miatt.

Az interjú másik fő témája a június 15-én elfogadott pedofilnak nevezett, ám valójában melegellenes törvény volt. Ezzel kapcsolatban Rétvári arról beszélt, hogy „egyre nagyobb nyomás lesz minden közép-európai országon, mert

a gender Európa nyugati felének új államvallásává vált”.

Az államtitkár szerint ezért rövid távon egyre nagyobb lesz a nyomás, hogy ne a kereszténység legyen az euró­pai kulturális alap, hanem a gender. Hosszú távon viszont szerinte azok állnak győzelemre, akik szerint az európai államokat a kereszténység köti össze vallási-kulturális alapként.

„A nem az emberi természetből kiinduló ideológiák előbb-utóbb mind eltűntek. Ami nem a természet rendjéből következik, az történelmi tapasztalatok alapján csak ideig-óráig fenntartható. Hosszú távon tehát győzelemre állunk, de rövid távon még nagy csaták vannak előttünk”

– fogalmazott Rétvári Bence.

Az interjú során az államtitkár elismételte azt a sokat ismételt állítást is, hogy a melegellenes törvényt a gyermekek védelmében hozták.

A felnőttek világában mindenki olyan sze*uális beállítottságú, amilyen, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy másnak a gyerekét is át kezdje nevelni a saját sze*uális világképére. A gyerekeket ettől meg kell védeni”

– vélekedett az államtitkár, aki úgy látja, a törvény azt biztosítja, hogy az oktatási intézményekben ne bármilyen külső tényezők, így például „Soros-szervezetek”, intézmények a szülők helyett, akár a szülők és az ő világnézetük ellen neveljék a gyermekeket.

(Magyar Hírlap nyomán)

Valódi Hírek