Súlyos közpénzekkel hizlalták fel a fideszes képviselő érdekeltségeit a járvány évében

Nagyot mentek Bajkai István cégei 2020-ban.

Nem panaszkodhat a fideszes országgyűlési képviselő, az Orbán-család egykori ügyvédje, Bajkai István a cégei 2020-as évére – írja az Mfor.hu.

A 2018 óta országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Bajkai nevéhez egy ügyvédi iroda és két másik gazdasági érdekeltség kötődik közvetlenül. Utóbbiakról a képviselői mandátum átvétele után sem mondott le, bár ügyvédi tevékenységét szünetelteti.

Az mfor.hu szerint a feleségével, Bonnyai Apolka zongoraművésszel közösen birtokolt Archeon Rendezvényszervező Kft-nek az értékesítésből származó árbevétele 2020-ban 1,67 millió forint volt, az ezt megelőző évben elkönyvel 2,35 millió után.

A lap ugyanakkor kiszúrta, hogy a rendezvényszervező cég egyéb bevételként

90 millió forintos bevételhez jutott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Az EMMI-től érkező pénzt a 2019-ben kieső TAO-támogatások pótlására kapták.

Ezt a támogatást csak olyan szervezetek igényelhettek, amelyek korábban is részesültek a TAO-pénzekből, a G7 korábbi cikke szerint azonban a színházaknak szánt állami pénzekből Bajkai István mellett személyi edző és újságárus is kapott.

Bajkai másik érdekeltsége, az Aponius Kft. a korábbi 96 millió után tavaly

576,8 millió forint árbevételt könyvelhetett el.

A kft. ugyanakkor január végén a

Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozó Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel kötött keretszerződést közbeszerzési tanácsadásra.

A 24.hu szerint a cég a 36 hónapos keretszerződéssel 25 ezer forintos óradíjért vállalta el a munkát.

(mfor.hu/24.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/01/26/czegledy-csaba-hiaba-kiabal-bajkai-istvan-kovetkezmenye-lesz-a-korrupt-ugyeinek

Valódi Hírek