Dobrev Klára: Az állam nem dolgoztathat embereket a minimálbér alatt!

Megvan a véleménye a közmunkaprogramról.

A július 1-jén tartott kecskeméti utcafórumon készített interjút Dobrev Klárával az Azonnali.

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjét többek közt a közmunkaprogramról és a hátrányos helyzetű települések sorsáról kérdezte a lap.

Dobrev elmondta, hogy az Európai Unióban jelenleg egyetlen ország van, ahol a társadalmi jövedelemkülönbség nem hogy csökkenne, de még nő is, és ez Magyarország.

„Gyakorlatilag Orbán tízéves kormányzása arról szól, hogy

kettészakította az országot sokakra és kevesekre,

1 százalékra és 99 százalékra – szinte mindegy, hogyan fogalmazzuk meg”

— fogalmazott.

Arról, hogy mivel segítené a hátrányos helyzetű településeket, Dobrev Klára elmondta: aki dolgozik, annak az új uniós szabályok szerint (amelyekről jelenleg csak javaslat van még) meg kell kapnia a minimálbért.

Úgy véli, nem dolgoztathatja az állam úgy az embereket, hogy nem kapják meg a minimálbért — utalt ezzel a közmunkaprogramra. Szerinte az is lényeges, hogy ezekre a hátrányos helyzetű településekre oda tudnak-e vinni például különböző munkahelyteremtő vállalkozásokat. Ebben persze az államnak is van felelőssége, mert nem lehet mindent a piactól várni.

„Kell hozzá támogatás, tudás, piacra lépési segítség. Ha ezzel foglalkoznánk és nem a vadászati kiállítással, akkor ez egy

sokkal jobb ország lenne”

— mondta.

Kiemelte, hogy az ilyen településeken dolgozó pedagógusok bérét akár a kétszeresére is meg kell emelni, és szükség van gyógypedagógusokra, pedagógiai asszisztensekre, iskolapszichológusokra.

Elmondta továbbá, hogy a DK jelenleg a rezsiminimumon gondolkodik, tehát egy olyan támogatási rendszeren, ami fedezi az élethez szükséges minimális szolgáltatások díját, mint a víz, a fűtés, vagy akár az internet.

Ezt sávosan tervezik bevezetni, tehát aki átlagosan fogyaszt, az kicsivel kevesebbet fizetne, akinek a medencéjét kell felfűteni, az többet.

Hangsúlyozta továbbá a nyugdíjasok megsegítését, akiknek nagy része jelenleg tarthatatlan körülmények között él, illetve fontosnak tartja az egészségügy fejlesztését is.

 

Valódi Hírek