Szijjártó Péterék közel félmillió kínai vakcinát adományoznak két balkáni országnak

Hogy nagyobb legyen védettség.

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban

– közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.

Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI beszámolója szerint azt mondta:

„minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból”.

A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak – közölte a politikus, hozzátéve, a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.

„Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát”

– mondta Szijjártó, utalva arra, hogy a napokban öt és fél millió magyar kapja meg a koronavírus elleni oltás legalább első adagját.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.

Egymásra utaltság jellemzi az egészségi helyzet mellett a biztonságot, hiszen az illegális migrációs folyamatokat már a Nyugat-Balkánon, vagy még azelőtt meg kell állítani. Igaz ez gazdasági vonatkozásban is, hiszen az Európai Unió és a Nyugat-Balkán összes kereskedelmi forgalmának húsz százalékát Közép-Európa bonyolítja le – mondta.

(via mti)

Valódi Hírek