Hosszan és elszántan bizonygatta Polt Péter: „Nálunk nincsen politikai ügy”

Úgy tudja, a magyar ügyészség független.

Alapvető kérdés, hogy az ügyésznek és az ügyészségnek függetlennek kell lennie – mondta Polt Péter legfőbb ügyész az InfoRádió Aréna című műsorában szombaton, az ügyészség fennállásának 150. évfordulóján.

Elmondása szerint voltak olyan periódusok, amikor ezt nem lehetett elmondani az ügyészségről, de már visszatértünk a gyökerekhez, és így jutottunk el

a mai jogállamig.

Úgy véli, ezt az alaptörvény hangsúlyozza is, hiszen az kimondja, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség független, és kizárólagosan érvényesíti az állam büntetőjogi igényét.

„Ez a függetlenség a záloga annak, hogy semmilyen más hatalmi tényező és természetesen a politika se szólhasson bele abba, hogy az ügyészség mit tesz, mit nem tesz. A törvényeket kell betartani, de azokat maximálisan, és közben pedig nem szűnni meg keresni az anyagi igazságot. Azaz, az ügyésznek azt kell felderítenie, ami valójában történt”

— mondta. Szerinte az ügyész kizárólag a törvényeket tartja be, neki senki nem adhat utasítást, sem a törvényhozó, sem a végrehajtó hatalom.

És bár az ügyész a lelkiismeretére hallgat,

a törvényhozás egyértelműen szabályozza, mit tehet és mit nem.

Hozzátette: az ügyész számára nem létezik politika, hiszen ezt az Alaptörvény is tiltja.

„Nálunk nincsen politikai ügy, hanem csak ügy van, és teljesen mindegy, hogy ki az ügynek a szereplője. Mi figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy valaki valamilyen politikai dimenziót ad egy ügynek.

Amíg ezt tartani tudjuk, addig az egyenlő elbánás és ezáltal az anyagi igazság valóban nem fog csorbát szenvedni”

— fogalmazott. Az Európai Ügyészségről elmondta, hogy bár Magyarország az egyike annak az öt országnak, amelyek nem csatlakoztak hozzá, mégis kötöttünk velük együttműködési megállapodást, ilyenformán pedig

„a magyar ügyészség az egyik legaktívabb résztvevője az európai uniós együttműködésnek, az Európai Unión kívüli jogi kapcsolataink is nagyon széles körűek és nagyon sikeresek”

— mondta. Hozzátette, hogy a magyar ügyészség az OLAF-fal is együttműködik, az általuk kezdeményezett ügyek 67 százalékában indítottak Magyarországon eljárást, ami szerinte az Unióban kiemelkedő adat.

(InfoRádió/Magyar Nemzet)

 

Valódi Hírek