Rusvai Miklós „rendkívül érdekes” virológiai kísérletnek tartja a teltházas Eb-meccseket

A virológus szakember azt kérte, aki tüneteket tapasztal, azonnal vonja ki magát a forgalomból.

Beszámoltunk róla, hogy kedden teltház, azaz kb. 60 ezer szurkoló előtt rendezték a Magyarország-Portugália labdarúgó Eb-mérkőzést a Puskás Arénában. Három nappal később, pénteken pedig kiderült, hogy a portugál fővárost, Lisszabont vesztegzár alá kellett helyezni a delta variáns gyors terjedése miatt.

Emiatt pénteken Angela Merkel német kancellár is úgy fogalmazott, habár örül annak, hogy a szurkolók ismét élőben követhetik a mérkőzéseket, „kissé szkeptikus” azzal kapcsolatban, hogy valóban helyes megoldás lenne a teltház.

A teltházas magyar-portugál meccs járványügyi következményei miatt Angela Merkel mellett a szlovák kormány is aggódik. A Puskás Arénában ugyanis több száz szlovák szurkoló is jelen volt a portugál drukkerek mellett. A szlovák egészségügyi minisztérium ezért minden résztvevőt arra kért, hazatérés után teszteltessék magukat koronavírusra

Ennek ellenére szombaton délután ismét teltház várható a magyar válogatott következő, franciák elleni találkozóján.

Dr. Rusvai Miklós virológus ezzel kapcsolatban a Blikknek elmondta:

„Én is aggódom. Virológiai-immunológiai szempontból rendkívül érdekes kísérletnek tartom a keddi meccset,

melynek nagyon kíváncsi vagyok az eredményére, érdeklődéssel várom a jövő heti és a rá következő heti szennyvízadatokat, meg persze a későbbieket is”.

Hozzátette, őszintén reméli, hogy ez nem okoz majd megtorpanást vagy újabb emelkedést a járványtani adatok jelenleg kedvező alakulásában.

„Már akkor is nyugodtabb lennék, ha csak fél ház van a stadionban és minden második ülés kimarad; ha szigorúbban elkülönítik a portugál szurkolókat a magyar szurkolóktól.

Hiszen ne felejtsük el, hogy Portugáliában jelenleg nagyon erősen romlik a járványügyi helyzet, több helyen szigorításokat kellett bevezetni. Tehát a keddi állapotnál bármi szigorúbb feltételrendszer csak jobb lehetett volna”

– mondta Rusvai Miklós, aki azt kérte, azok a szurkolók, akik részt vettek a keddi meccsen

figyeljék magukat, és a betegség legkisebb jele esetén is „vonják ki magukat a forgalomból”, és ellenőriztessék, hogy nem fertőződött meg.

„Ennyi az óvatossági rendszabály, ha már így alakult a hatósági engedélyezése a meccsnek”

– tette hozzá a virológus szakember.

(Blikk nyomán)

Valódi Hírek