Eddig tűrtek: Gigatüntetésre készülnek az egészségügyi szakdolgozók, mert cserben hagyta őket a kormány

Tovább fokozódhat a munkaerőhiány.

Országos demonstrációra készül a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. Balogh Zoltán, a szervezet elnöke a Népszavának adott interjújában elmondta,

még a nyáron megszervezik a tüntetést.

A részletekről a testület rövid időn belül dönthet. A tüntetéshez hét további szakszervezet is csatlakozhat.

A szakdolgozói kamara honlapján szerepel egy kérdőív, amely súlyos problémákra mutat rá. A válaszok alapján

a dolgozók egyhatoda, azaz 20%-a (!) tervezi rövid időn belül elhagyni az egészségügyi pályát,

amely katasztrófahelyzetet eredményezne.

A testület elnöke szerint ez az arányszám a teljes szakmára kivetítve több ezer ember pályaelhagyását jelentené. Ennek ellenére szerintük már most is több mint 20 ezer dolgozó hiányzik a szakmából.

A Magyar Kórházszövetség zárt fórumán Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság elnökhelyettese arról beszélt, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15%-a. Az 5500 fős munkaerőhiány

tovább fokozódott, ugyanis az új jogviszony életbe lépésével további 3000 fő búcsúzott március elején.

A legnagyobb feszültséget az okozza, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá tartoznak az orvosok mellett a szakdolgozók is, azonban utóbbiak nem kaptak számottevő béremelést. A kamara elnöke szerint a járvány kimerített mindenkit, és a tömeges pályaelhagyás nyomán vészhelyzet következhet a szakmában. Ennek megelőzésére a kormánynak sürgősen lépnie kell, ezért szervezik a demonstrációt.

(Népszava nyomán)

Valódi Hírek