Most érkezett: Ombudsman elé viszi Szél Bernadett a Fidesz melegellenes törvényét

Szél Bernadett az alapvető jogok biztosához fordul a törvény miatt.

„Az alapvető jogok biztosához fordulok a Fidesz emberellenes törvénye miatt, mert az súlyosan sérti az emberi méltósághoz, az egyenlő bánásmódhoz és a szólásszabadsághoz való jogot, valamint a fiatalok testi és lelki egészséghez való jogát”

– jelentette be Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán kedden.

Mint ismeretes, a tavaszi ülésszak utolsó napján 156 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett a Fidesz-KDNP és a Jobikk megszavazta azt a “pedofilellenesnek” nevezett, valójában homofób törvénycsomagot, amely a kormánypárt politikai szándékai szerint összemossa a melegeket és LMBTQ-embereket a pedofilokkal.

A most elfogadott törvény szerint ezentúl többek közt 18-as karika kerül olyan filmekre, mint a Harry Potter, de még a Szomszédok című legendás magyar sorozatot sem lehet majd este 10 előtt vetíteni.

A törvény az iskolai sze×uális felvilágosításban is tiltja a sze×uális kisebbségeknek még csak az említését is.

Szél Bernadett, aki az ellenzéki pártok képviselőivel együtt kivonult a keddi szavazásról, bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Ma újra saját állampolgárai ellen fordult a hatalom és újabb lépést tett a Fidesz abba az irányba, ami sok honfitársunk számára még kevésbé élhető hellyé teszi Magyarországot. Ahogy tegnap is elmondtam:

a kormány a valóságot akarja betiltani.

El akar tüntetni a nyilvánosságból, a médiából, az iskolai beszélgetésekből minden olyan tartalmat, ami homoszexuális vagy transznemű embereket jelenít meg, sőt, egyáltalán a létezésükről ad hírt. Mélyen embertelen ez, és ahogy tegnap is írtam: ezzel nem azt érik el, hogy megszűnik a másság, hanem elviselhetetlenné válik az érintettek helyzete”.

A független képviselő szerint ezzel a lépéssel

„a Fidesz felsorakozott az emberellenes diktatúrák sorába: azokéba, amelyek azt képzelik, szavak és kifejezések betiltásával, a szólásszabadság korlátozásával és kisebbségi csoportok jogfosztásával legyőzik a valóságot”.

Szél ezért Kozma Ákos ombudsmanhoz fordul, akinek a válaszát várhatóan két hét alatt kapják meg.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/06/15/videoval-tapsviharban-tort-ki-a-fidesz-miutan-megszavaztak-a-melegellenes-torvenyt-a-parlamentben

Valódi Hírek