A Merkely által javasolt teszttel mért magán ellenanyagszintet egy Sinopharmmal oltott orvos, az eredmény több mint aggasztó

Mindez ráadásul nem kevés pénzébe is került.

Egy nyugdíjas reumatológus márciusban kapta meg a kínai vakcinát, ezután három ellenanyagtesztet is elvégzett magán önköltségen, de mind a három negatív lett — számolt be hétfőn a 24.hu.

A doktornő egy négyezer főt számláló Facebook-csoport tagja, ahova azok jelentkeznek, akiknek a szervezetében két kínai oltás után sem mutatható ki ellenanyag. A teszteket a férjén is elvégezte, amit elmondása szerint már megbánt.

Bodó Hajnalka május 6-án levelet írt Merkely Bélának, amelyben azt kérdezte a rektortól, hogy a negatív ellenanyagtesztek ellenére védettek-e, illetve hogy mi a teendőjük.

A lap szerint Merkely azt írta válaszában a doktornőnek, hogy nem minden teszt alkalmas ellenanyagmérésre, többek közt az a típus sem, amit a nő és a férje használtak, majd

a Semmelweis Egyetemen használt tesztet ajánlotta,

mivel szerinte ez megfelelő hatékonyságot mutat. A nyugdíjas orvos megkérdezte Merkelyt, hol lehet ezt a tesztet elvégeztetni: ő válaszában azt írta, hogy a vizsgálat a Semmelweis Egyetemen is elvégezhető, és 8500 forintba kerül.

Ezután a doktornő és a férje időpontot kértek Merkelytől. Az elvégzett tesztek eredménye felemás lett:

a nőnek a Merkely által javasolt teszt sem mutatott ki a védettséghez elég antitestet,

és bár a férje vérében volt ellenanyag, a mennyisége az alsó határhoz közeli.

A rektor azzal érvelt, hogy az önmagában az antitestteszt eredményeit a SARS-CoV-2 fertőzés elleni immunitás vagy védelem jeleként nem lehet értelmezni, illetve idézte az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hivatal május 19-i állásfoglalását, amely arra is kitér, hogy a Covid-19 oltás nem minden antitestteszt esetében hoz pozitív eredményt.

A nő újabb levelet írt, amelyben azt kérdezte a rektortól, hogy akkor mégis milyen tesztet kell elvégezni, amellyel kimutatható a védettség, illetve mivel igazolható, hogy a két kínai oltás után védettek lettek, de erre már nem érkezett válasz.

 

Valódi Hírek