Itt a jelentés: Így kínozza a kínai állam az ok nélkül fogvatartott polgárokat

Hátborzongató.

Új jelentést közölt az Amnesty International a kínai állam agressziójáról. A nemzetközi emberi jogi szervezet azt vizsgálta, hogy a kínai állam hogyan bánik a jellemzően Kína nyugati részén élő ujgor kisebbséggel.

Az Amnesty 50 beszámolót gyűjtött össze az ujgor, a kazah és más muszlim vallású kisebbségek tagjaitól. Ők

a rendőrségen, valamint különböző rendvédelmi táborokban alkalmazott kínzási módszerekről számoltak be.

Többen említették, hogy tigrisszékbe, azaz egy középkorból származó kínzóeszközbe ültették őket a rendőrségi kihallgatások során. A jelentésben leírták, hogy

jellemző az alvásmegvonás, a verések és a túlzsúfoltság.

A megkérdezettek arról is beszámoltak, hogy a rendőrségi szállítások során zsákot húztak a fejükre.

A táborokban fogvatartottakat szigorú büntetésekkel sújtják kismértékű engedetlenségekért. Az Amnesty kiderítette, hogy az egyik fogvatartott valószínűsíthetően amiatt halt meg, mert 72 órán át tigrisszékben tartották.

Az is kiderült, hogy a fogvatartottaknak celláikban órákig mozdulatlanul kellett ülniük vagy térdelniük, anyanyelvüket nem használhatták, vallásukat pedig nem gyakorolhatták. Olyan órákra kellett járniuk, amelyeken a kínai kommunista propagandát gyakoroltatták velük, valamint a mandarint tanították nekik.

Olyan cellákban helyezték el őket, amelyekbe nem jutott be napfény, valamint nem mehettek ki a szabadba sem a börtön területén belül. Az Amnesty International főtitkára, Agnès Callamard szerint „{a} kínai hatóságok megdöbbentő mértékű,

disztópikusan pokoli helyet hoztak létre

a Hszincsiang Ujgur Autonóm Területen„.

Egy német jelentés annak járt utána, hogy a kínai állam mesterségesen avatkozik be annak érdekében, hogy több kínai szülessen az ujgor többségű területen. A születésszabályozással a diktatúra célja, hogy a kínai hán népcsoport kerüljön többségbe az ujgorok lakta területen.

(444.hu nyomán)

(Fotó: Reuters)

Valódi Hírek