FRISS: Megszólalt a kínai külügy arról, hogy átnevezték az utcákat az épülő spicliképző mellett

A külügyi szóvivő szerint az ellenzék Kínát használja fel azért, hogy Orbánékat támadja.

„Még a megvetésünket sem érdemlik meg azok, akik így viselkednek”

így reagált a kínai külügyminisztérium szóvivője arra a hírre, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat a héten átnevezte azokat a környező utakat, ahová a kormány tervei szerint a sanghaji központú Fudan Egyetemet építenék fel.

Baranyi Krisztina, a 9. kerület polgármestere ezt követően szerdán Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen avatta fel az új utcatáblákat, amelyek közt a Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út is szerepel.

Vang Ven-bin Karácsonyék akciójával kapcsolatban úgy vélekedett,

az ellenzék csak az Orbán Viktorral szembeni belpolitikai kritikák miatt használja fel Kínát. A külügyi szóvivő szerint az ellenzékiek ezzel akarják akadályozni a magyar-kínai együttműködést.

A kínai külügyminiszter reakciójáról az AFP alapján beszámoló France24 cikkében megjegyezte, Karácsony szerdán a Diákváros helyén megépülő Fudab-kampusszal kapcsolatban azt mondta, nem akarják, hogy a kínai elit magánegyetem a magyar adófizetők épüljön meg.

A lap hozzáteszi, a Fudan Egyetem betelepülését felmérések szerint a budapesti lakosok nagy része is ellenzi. Így nem véletlen, hogy a csütörtöki kormányinfón már Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy az ügy még a tervezőasztalon van, és nem hoztak arról döntést.

Az AFP szerint ugyanakkor Peking kész megerősíteni a jelenlétét az egyetlen uniós országban, ahol a kínai koronavírus-vakcina jelenleg használatban van.

A Fudan ellen egyébként június 5-re szombatra Jámbor András ellenzéki előválasztási képviselőjelölt már tüntetést is meghirdetett, itt többek között Karácsony is fel fog majd szólalni.

(azonnali.hu/france24.com nyomán)

Valódi Hírek