Motoros futárral küldték szét az őszödi heccfilm előzetesét (+videó)

Befutott a trailer.

A Facebookon néhány napja jelent meg egy titokzatos ELK RTUK nevű oldal, ahol azt ígérték, hogy május 26-án „minden kiderül”, így többek között az is, hogy „mit kézbesít a futár”. Szerda reggel pedig be is futott a rohamtempóban készülő Gyurcsány-film első előzetese.

Az Index ugyanis azt írja, a szerkesztőségükbe szerda délelőtt egy motoros futárral érkezett meg a pendrive a film előzetesével.

Így habár a film első beharangozóját elküldhették volna emailben is, Kálomista Gábor, a film producere ezt egy jóval hatásosabb marketingfogásnak ítélte meg, hiszen így utalhatnak arra, hogy annak idején a kiszivárogtatók is futárokkal juttatták el Gyurcsány Ferenc beszédének hangfelvételeit a Magyar Rádió, az RTL Klub és az Origo internetes portál szerkesztőségébe.

Íme tehát a 800 milliós tervezett költségvetésből készülő film első előzetese:

Ahogy korábban mi is megírtuk, a filmet a Mega Film Kiadó Kft. gyártja, amely a Filmirodánál fellelhető adatok alapján valószínűleg A hazugság ára címen fut majd. Néhány napja pedig kiderült, hogy a főszereplő közvéleménykutatót Mózes András, újságíró szerelmét pedig Banovits Vivianne játssza a filmben. A szereplőgárda további tagja lesz még Zayzon Zsolt, Szikszai Rémusz és Trill Zsolt is.

A film forgatókönyvével pedig Bendi Balázs szappanoperaírót bízták meg, illetve a stáblistában a közmédia egyik csatornájának korábbi szerkesztője is szerepel. Ezt viszont -, hogy a közmédiának is köze lenne a Gyurcsány-filmhez – az MTVA korábban erőteljesen tagadta az ezzel kapcsolatos közleményében.

Hivatalos információk sem a film finanszírozásáról, sem a bemutatásáról nem állnak rendelkezésre.

 

Valódi Hírek