Szijjártó Péter megszólalt Orbán belarusz haverjának terrorista akciójáról

Eltartott két napig, míg megtalálta a megfelelő szavakat.

Elfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése — szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben.

Szijjártó az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: elfogadhatatlan egy polgári forgalomban részt vevő repülőgép földre kényszerítése mindenfajta indok nélkül, főleg úgy, hogy az két európai uniós ország között közlekedett.

„Elfogadhatatlan és visszautasítandó mindaz, amit a belarusz hatóságok tettek”

— hangsúlyozta.

„Örülök annak, hogy az EU végre gyorsan, határozottan, kellő eréllyel és egységesen lépett fel ebben a kérdésben. Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megállapodni a válaszintézkedésekről, azokat mi teljes egészében támogattuk és támogatjuk is természetesen”

— fogalmazott.

Vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra szólították fel a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az utasszállítót a fehérorosz légierő egyik vadászgépe kísérte a repülőtérre.

A gépen volt Raman Prataszevics ellenzéki újságíró, a Belaruszban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a leszállás után őrizetbe vettek.

Az EU hétfői csúcstalálkozóján döntés született arról, hogy megtiltják a fehérorosz légitársaságok számára az uniós légtér és repülőterek használatát, illetve felszólították az európai légi fuvarozókat, hogy kerüljék el az ország légterét. Emellett

újabb szankciók elfogadását kezdeményezték.

(via mti)

Valódi Hírek