Hazudott a kínai diktatúra: Egy vuhani labor 3 dolgozóját már 2019 novemberében coviddal vitték kórházba

Mégsem denevér?

A kínai Vuhan Virológiai Intézet (VVI) három kutatója is annyira megbetegedett 2019 novemberében, hogy kórházi ellátásra szorultak — áll egy amerikai hírszerzési jelentésben.

A jelentés szerint a labor több kutatójának is Covid-19-re és szezonális influenzára egyaránt utaló tünetei voltak.

A Wall Street Journal forrásai közt van, aki szerint további nyomozásra lenne szükség az ügyben, mások azt gondolják, hogy a jelentés precíz, csak az hiányzik belőle, hogy a kutatók pontosan miért betegedtek meg.

Mint ismeretes, a SARS-CoV-2 vírus 2019 novemberében kezdett terjedni Vuhanban, az első hivatalos megbetegedést december 8-án jelentették.

A vuhani laboratórium azóta is hallgat a denevérekben előforduló koronavírussal kapcsolatos munkájáról, noha sok szakember ezt tartja a vírus legvalószínűbb forrásának.

Kína cáfolja, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el.

A WHO még februárban tett látogatást a VVI-ben, ennek alapján azt a következtetést vonták le, hogy kevés az esélye annak, hogy a vírus laborból szabadult volna ki.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a hírszerzési jelentéssel kapcsolatban azt nyilatkozta:

„Továbbra is komoly kérdéseink vannak a Covid-19 járvány legkorábbi napjaival kapcsolatban, beleértve a Kínai Népköztársaságból való eredetét is.”

Shi Zhengli, a VVI vezető denevérkoronavírus-szakértője szerint a vírus nem az általa vezetett laboratóriumból szivárgott ki.

Marion Koopmans, a laboratórium egyik munkatársa az NBC News-nak márciusban azt mondta, hogy néhány kollégája 2019 őszén valóban megbetegedett, de szerinte ez átlagos szezonális betegség volt.

David Asher, akit Mike Pompeo külügyminiszter bízott meg a vírus eredetét vizsgáló munkacsoport vezetésével, azt nyilatkozta korábban: szerinte valószínűtlen, hogy három, fokozottan védett körülmények között dolgozó ember egyszerre súlyos influenzában betegedjen meg, és ennek ne legyen köze a koronavírushoz.

Hogy a laborból kiszabadult vírus valóban csak egy összeesküvés-elmélet-e, azt csak a kínai hatóságok bevonásával lehetne kivizsgálni, de

ők nem együttműködőek.

A WHO továbbra is azon az állásponton van, hogy valószínűbb a vírus állati eredete, de a laborból való kiszivárgás elméletét még nem tudták teljeskörűen felgöngyölíteni, így további vizsgálatokra van szükség.

(Wall Street Journal/444 nyomán)

(kiemelt kép: 24.hu)

 

Valódi Hírek