Alkotmánybíróságra mennek az új jogviszony miatt távozó egészségügyi dolgozók

Nyolchavi bér helyett egy-három havi bérkielégítést kaptak.

Feltételezett jogsértés miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak azok az egészségügyi dolgozók, akik márciusban nem írták alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést – írja a HVG a Világgazdaság alapján.

Azok a dolgozók ugyanis, akik nem írták alá a szerződést, egy-három havi végkielégítést kaptak, holott közalkalmazottként – a jogviszonyuk hosszától függően –

akár nyolchavi bérnek megfelelő összeget is kaphattak volna.

A Helsinki Bizottság korábban már rámutatott, hogy a törvényhozás megsértette az érintettek – a sajtóhírek szerint mintegy 5500 szakember – alkotmányos jogait azzal, hogy méltánytalan és diszkriminatív módon szabályozta a végkielégítéseket az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény megalkotásakor.

Asbóth Márton, a TASZ jogásza a Világgazdaságnak elmondta, az állami egészségügyből távozóknak már ki is fizették a megédemeltnél kisebb végkielégítést. Míg Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke arról beszélt, a végkielégítéseket a korábbi közalkalmazotti jogállás szerint kellett volna rendezni.

A TASZ, a Helsinki Bizottság és a Magyar Orvosi Kamara közös beadványát május 17-ig minden érintett kitölthette és elküldhette az Alkotmánybíróságnak. Az AB vélhetően egyesíteni fogja az ügyeket és egyben bírálja el azokat.

(hvg nyomán)

Valódi Hírek