Hogyan szállítsuk a könyveinket biztonságosan?

A költözés minden ember életében nagyon izgalmas kaland, az ember fejben már elképzeli, milyen lesz az élet az új otthonában.

Azonban míg odáig eljutunk, addig is van bőven mire odafigyelni. Például a könyveink becsomagolására és biztonságos szállítására.

A könyvek megfelelő előkészítése

Könyvek a legtöbb háztartásban megtalálhatóak. Az előkészítésük viszonylag egyszerű, ha tudjuk, milyen szempontokat kell figyelembe venni a csomagolás során.

Hazánk egyik legfelkészültebb költöztető cégének munkatársaitól többek között ezzel kapcsolatban kaptunk hasznos tippeket. Elmondásuk szerint a leggyakrabban elkövetett hiba, hogy a dobozokba minél több könyvet próbálunk belezsúfolni, mondván, hogy a kevesebb doboz kevesebb szállítanivalót jelent. A könyvek súlya azonban egy bizonyos ponton megtöri a dobozt, a könyvek pedig ezáltal azon a helyen sérülékennyé válhatnak. Nem beszélve arról, hogy a doboz így könnyebben ki is szakadhat. Éppen ezért (is) érdemes nem túl nagy, könnyebben cipelhető dobozokat választani.

Rend(szer) a lelke mindennek

A nagyobb könyvgyűjteménnyel rendelkezőknek általában már van egy kialakított rendszerük – téma, ABC vagy nagyság szerinti elrendezés -, ami szerint a könyveiket a könyvespolcon tárolják. Költözéskor is érdemes ezt a rendszert megtartani, a könyveket ez alapján elpakolni, a dobozokat pedig megjelölni, hogy a kicsomagolás hatékonyabb és kevésbé időigényes legyen. Ezzel sok energiát spórolhatunk meg magunknak.

Fontosak a részletek

Természetesen az sem mindegy, hogy a könyveinket mibe csomagoljuk. A védelem érdekében válasszunk erős, száraz kartondobozokat, lehetőleg olyat, aminek hullámos a felülete. Ezek ugyanis nagyobb teherbírással rendelkeznek. Miután a megfelelő sorrendben bepakoltuk a könyveket – kezdve a nehezebbekkel a doboz aljára -, töltsük ki a réseket újságpapírral, csomagolópapírral pedig megóvhatjuk a könyveket az egyes hatásoktól, például hogy érintkezzenek a ragasztóval.

Ezután már csak a dobozok lezárása van hátra. Amennyiben azonban még sincs időnk és energiánk a költözés fáradtságos folyamatához, a legegyszerűbb megoldás, ha tapasztalt költöztető csapat segítségét vesszük igénybe. De mi alapján válasszunk?

A Visszuk.hu munkatársai szerint a jó költöztető cég ismérve a megbízhatóság, a precíz és alapos munkavégzés, de nem mellékes a felkészült, összeszokott csapat sem. A weboldalon lehetőség van személyre szabott árajánlatot is kérni, melyet már pár órán belül is megkaphatunk.

Miért idegeskednénk a költözés körüli teendők miatt, ha egy profi költöztető cég minden terhet levesz a vállunkról, ránk pedig nem vár más, csak az új otthon okozta izgalom és öröm.