Bánki Erik megjelent a szekszárdi bíróságon, ahol a Pécsnek 700 millió forinttal túlárazott buszok miatt kellett megjelennie.
Évek óta zajlik az úgynevezett Volvo-ügy. Még Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester idejében az önkormányzat 700 millió forinttal túlárazva vett buszokat. Az ügyben Bánki Erik, a Fidesz helyi erősembere, országgyűlési képviselő az egyik vádlott. A politikus évek óta próbálta szabotálni a bírósági eljárást, ám hétfőn végül kénytelen volt megjelenni a szekszárdi bíróságon – számolt be róla Hadházy Ákos a közösségi oldalán.
Kapcsolódó: Egy bíró megbüntette a súlyos bűncselekménnyel vádolt fideszes politikust
Bánki Erik egy 700 milliós csalásban vehetett részt
Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését teljes terjedelmében közöljük:
„Ma tanúja voltam, hogy végre megjelent a Volvo-ügyben a szekszárdi bíróságon Bánki Erik és a korábban már ugyanebben az ügyben pénzmosásért elítélt Patzek Endre is. Bánki nem véletlenül tartott attól, hogy a szekszárdi bíró nem fogja őt ugyanúgy simogatni, mint azt a kaposvári bíró tette. Néhány fontos új dolog pl. kiderült:
- az ügyben pénzmosásért elítélt harmadrendű vádlott tényleg utalt magánszámlájáról 52 milliót Bánki cégének (csak nem arról a számláról, ahova a kenőpénz érkezett);
- P. Endre vallomása szerint azért kapott 172 millió (!) sikerdíjat, mert a hasznaltauto.hu-n megnézte, hogy mennyiért lehetne itthon buszokat venni és mennyibe kerül »lábon« hazahozni a járműveket. Azaz kb. néhány órányi munkáért;
- a kenőpénzből P. Endre thaiföldi ingatlanokat is vett;
- bár Bánki azt vallotta, hogy egy szalmaszálat sem tett keresztbe azért, hogy Pécs hozzájusson a buszokhoz szükséges pénzhez, korábban Páva Zsolt egykori polgármester egészen mást nyilatkozott.
Csak emlékeztetőül: itt 700 millióval drágábban vett buszokat Pécs, csak mert egy közvetítő céget közbeiktattak. A pénz egy része Bánki üzlettársához, egy másik része pedig a másodrendű vádlotthoz és azon keresztül ismeretlen helyre került.
A mai tárgyalás részletei: https://szabadpecs.hu/…/banki-erik-szerint-politikai…/„
Az eredeti bejegyzést a fotóval itt lehet megnézni:
(Hadházy Ákos/Facebook)