Gulyás bejelentette: Május 28-tól lehet lakodalmat tartani, az oltottak számától függetlenül (+videó)

Kormányinfó.

Cikkünk frissül.

Ma kezdődik és keddig fog tartani a regisztrált 16-18 évesek oltása, ebből a korosztályból összesen 96 ezren igényelték a vakcinát – kezdte a csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.

A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten érhetjük el az 5 millió oltást.

Viszont bárhogyan alakul az oltások száma, május 28-tól lesz lehetőség a lakodalmak megtartására. A kormány a tegnapi ülésén döntött arról is, hogy minden magyar állampolgár, aki külföldön – EU-országban, NATO-tagállamban, Oroszországban vagy Kínában – kapott oltást, kaphat magyar védettségi igazolványt

– közölte Gulyás.

A miniszter szerint az oltások száma alapján „jó esélyünk van az Európa-bajnokságra, már csak Máltával kell megküzdenünk”, a 18 év feletti lakosságnak ugyanis közel 56 százaléka kapta meg az oltás legalább első adagját.

A miniszter közlése szerint eddig 5,2 millióan igényeltek, illetve kaptak oltást Magyarországon. Elmondása szerint azt látják, hogy június elejére „jó eséllyel” mindenkit be tudnak oltani, aki regisztrált, így azokat az embereket is, kivártak és csak nyugati vakcinákat választanák.

Gulyás ezt követően arról beszélt, hogy a kormány a héten benyújtotta a helyreállítási tervet az uniónak. Ez részletesen is megismerhető lesz, mivel néhány napon belül feltöltik a kormányzati honlapra.

Az uniós pénzeket Gulyás szerint főképp az egészségügyi rendszer további fejlesztésére, a környezetbarát közlekedésre és az oktatás fejlesztésére fordítják.

Újságírói kérdésre elmondta, nemsokára élesítik az úgynevezett védettségi applikációt, amivel igazolni lehet, hogy valaki megkapta az oltást. Ezt viszont csak azok számára teszik elérhetővé, akik megkapták az oltást, a fertőzésen átesettek számára nem.

Az applikáció első használata előtt az EESZT-ben regisztrálni kell, hatjegyű PIN-kódot kell megadni, az appba pedig majd azt a PIN-kódot kell beírni, hogy láthatóvá váljanak majd az adatok, mondta a kormányszóvivő.

Azoknak a kártyáit viszont érvényteleníteni fogják, akik nem adatják be a második oltást — ezt a QR-kód leolvasásával lehet majd ellenőrizni.

A védettségi igazolványok kölcsönös elismerésével kapcsolatban eddig hét országgal kötöttek kétoldalú megállapodást. Gulyás szerint minden olyan országgal lesz megállapodás, ahova a magyarok nagy számban járnak nyaralni. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter pedig jelenleg többek közt Szlovákiával is tárgyal.

Gulyás szerint a koronavírus-járvány miatt öt százalékos volt a recesszió, így ez az elvárthoz képest 10 százalékos gazdasági visszaesést jelent. Ugyanakkor elmondása szerint év végére szerinte vissza tudnak kapaszkodni oda, ahol a járvány előtt volt a magyar gazdaság.

A kormányinfón beolvastak egy olyan kérdést is, Gulyás Gergelynek mi a véleménye arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros „a nyilvánosságtól elzárkózva működik”.

Gulyás erre azt válaszolta, mindenkit biztatnak arra, hogy a kormányhoz hasonlóan válaszoljon a sajtó kérdéseire.

„Természetesen a sajtónak való nyilatkozat adás nem kötelezettség, hanem egy jogos elvárás egy politikussal szemben.

Mindenki meg tudja ítélni, jogos-e, hogy a főpolgármester tart azoktól a sajtótermékektől, amelyek egyébként nemcsak dicsérik őt”

– vélekedett a független, kormánykritikus sajtónak egyébként szinte alig nyilatkozó Gulyás.

„Szerintem az ellenzék mindazért, amit a járvány alatt csinált bocsánatkéréssel tartozik

– jelentette ki Gulyás, aki szerint a baloldal nem járult hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Azzal kapcsolatban, hogy Németország szerdán hivatalossá tette, nem mentesíti a karanténkötelezettség alól azokat, akiket keleti vakcinákkal oltottak be Gulyás azt mondta, szerinte turbulens politikai helyzet van Németországban, választási kampány kezdődött, és ennek megfelelően kell a nyilatkozatokat figyelembe venni.

A miniszter szerint várjuk ki, mi lesz a végleges német álláspont, hiszen a német kancellár ennek ellenkezőjéről beszélt, és a német kormány is előszerződött Szputnyik vakcinára.

A teljes tájékoztatót itt tudod megnézni:

Valódi Hírek