Saját minisztériuma cáfolta meg Palkovics Lászlót a Fudan egyetem ügyében

Hiába állította az ellenkezőjét Palkovics, az ITM szerint a Fudan egyetem mégis el fog venni területeket a Diákvárostól.

„A világ élvonalába tartozó intézmény első külföldi campusa és a 8500 egyetemi hallgató kollégiumi elhelyezését biztosító Budapest Diákváros bizonyos kiszolgáló funkciókon

– pl. sportcsarnok, konferencia-központ – megosztozva, de összességében ugyanazokat a funkciókat ellátva – egymást erősítve – épülhet fel”

– írta az Indexnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.

Ehhez képest Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Fudanért és a Diákvárosért is felelős kormánybiztos áprilisban arra a kérdésre, hogy elvesz-e egyetlen centit is a Budapest Diákvárosból a Fudan tervezett campusa, azt mondta az Indexnek adott interjújában:

„Nem vesz el semennyit. […] A tervek szerint a földcsík déli része a kollégiumoké, ez a terv nem változott, középen áll a vásárcsarnok, ennek a tervpályázata jövő héten zárul, a terület harmadik, északi része egyetemi, intézményi övezet, itt épülne a Fudan, a negyedik földdarab pedig a Soroksári út Pest felé eső oldala, ide terveink szerint cégek érkezhetnek, kutatóintézetek épülhetnek”.

Azaz, habár a pontos, négyzetméterre lebontott tervek nem ismertek, az ITM válasza részben megerősítette a főváros és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester azon korábbi állítását, hogy a Fudan el fog venni területeket a Diákvárostól.

Így habár Palkovics kategorikusan cáfolta, hogy bármennyi részt is elvenni a kínai egyetem épülő campusa a Diákvárostól, a ITM-közlemény ennek most ellentmondani látszik

– jegyzi meg a lap.

(Index nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2021/05/11/eldolt-orban-nem-csak-a-spiclikepzot-hanem-vele-egyutt-a-kinai-kommunista-part-propagandaosztalyat-is-beengedi-az-orszagba

Valódi Hírek